1. A büntetőügy
Az alapul fekvő büntetőügyben a pótmagánvádló vádindítványt terjesztett elő a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál, amelyben indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat a Btk. 195. § (1) bekezdése szerinti kényszerítés bűntettében mondja ki bűnösnek. A törvényszék a vádlottat felmentette. A pótmagánvádló fellebbezése nyomán megindult másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa értesítő végzésében a pótmagánvádló jogi képviselőjét tájékoztatta arról, hogy a fellebbezést tanácsülésen bírálja el. Az értesítő nyomtatvány hátlapján szereplő tájékoztatás értelmében a Be. 598. § (5) bekezdése alapján a pótmagánvádló jogi képviselője nyolc napon belül kérhette az ügy nyilvános ülésen vagy tárgyaláson való elbírálását. A pótmagánvádló jogi képviselője hat nappal később kelt, elektronikus úton még azon a napon benyújtott és a Fővárosi Ítélőtáblához érkeztetett indítványában a tanácsülés helyett nyilvános ülés megtartását indítványozta. Maga a pótmagánvádló a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa által küldött nyilatkozat formanyomtatványát – arról, hogy az értesítő végzés alapján kéri-e nyilvános ülés kitűzését – nem töltötte ki, mert a jogi képviselője a nyilvános ülés tartását már indítványozta.
A Fővárosi Ítélőtábla végül nem nyilvános ülést, hanem tanácsülést tartott és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A pótmagánvádló ezt a végzést támadta meg az Alkotmánybíróság előtt, alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében szereplő tisztességes eljáráshoz való jogának a fegyveregyenlőségre és a tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó részjogosítványát, valamint az indokolt bírói döntéshez való jogát érte sérelem. Az Alkotmánybíróság végül a tisztességes eljárás részjogosítványai közül csak az indokolt bírói döntéshez fűződő jogot vizsgálta érdemben, mert az indítványozó a másik két részjogosítvány sérelméhez értékelhető alkotmányjogi indokolást nem fűzött.
2. Az Alkotmánybíróság határozata
A tények tisztázása körében az AB határozat rögzíti, hogy sem a tanácsülésről szóló jegyzőkönyvben, sem pedig a bíróság által megküldött iratokban külön íven nem szerepel a nyilvános ülésre vonatkozó – a pótmagánvádló jogi képviselője által a pótmagánvádlóval egyetértésben benyújtott – indítvány elbírálásáról szóló döntés vagy annak indokolása (Indokolás [38]).
Az alapjogi értékelés kiindulásaként az AB határozat hangsúlyozza, hogy az indokolt bírói döntéshez fűződő jog az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerén belül jelentkezik. Az indokolási kötelezettség a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. Az eljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel, a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást fogalmazza meg, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon (Indokolás [33]).
Az alkotmányos előírás ugyanakkor kizárólag az eljárási törvényekben foglaltak szerint kötelezheti a bíróságot a döntésének alapjául szolgáló indokok bemutatására. Ebből következik, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény e szabályát mindig együtt olvassa a jogvita jellege, és az adott ügy típusa által kijelölt konkrét eljárásjogi szabályokkal (Indokolás [32]). Ezért figyelemmel kell lenni a büntetőeljárási törvénynek a határozatok indokolására vonatkozó előírásaira is. Eszerint nem kell indokolni a pervezető végzést [Be. 451. § (9) bekezdés]. A pervezető végzés pedig az ügy bíróságra érkezését követően az ügy menetét megállapító, az eljárási cselekmény előkészítésére irányuló vagy elvégzése érdekében hozott nem ügydöntő végzés [Be. 449. § (4) bekezdés]. A – panaszeljárás szempontjából releváns – tanácsülés vagy nyilvános ülés kitűzése tehát pervezető végzéssel történik, és a Be. szerint külön indokolást nem igényel. Ezért az indokolás hiányát önmagában nem lehetne az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből eredően számon kérni (Indokolás [42]-[43]).
Fontos distinkció azonban, hogy itt nem magának a pervezető végzésnek az indokolása maradt el, hanem a pótmagánvádló védője által előterjesztett indítvány elutasítását nem indokolta a bíróság. A Be. 561. § (3) bekezdés f) pontja szerint azonban az ügydöntő határozat indokolása tartalmazza az indítványok, így különösen a bizonyítási indítványok elutasításának indokolását, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével. Tehát az Alkotmánybíróság jelen ügyben a másodfokú bíróság eljárásával összefüggésben nem azt vizsgálta, hogy a fellebbezést tanácsülésen bírálta el, hanem azt, hogy az indítványozó pótmagánvádló jogi képviselőjének a nyilvános ülés tartására irányuló indítványát a másodfokú végzés indokolásának tanúsága szerint miként bírálta el. Megállapítható, hogy a kifogásolt másodfokú határozat nem tartalmaz semmilyen utalást a Be. e körben releváns rendelkezéseire vagy a nyilvános ülés tartására irányuló indítvánnyal összefüggő, irányadó bírói gyakorlatra (Indokolás [44]-[45]).
Továbbá, annak eldöntéséhez, hogy a Be. indokolási szabályainak megsértése eléri-e az alkotmányos jogsérelem szintjét, abban a kérdésben kellett az Alkotmánybíróságnak állást foglalnia, hogy a bíróság eljárásának a formájával (tanácsülés vagy nyilvános ülés) kapcsolatos indítvány és annak elbírálása, valamint a bíróság ezen döntésének az indokolása az ügy lényegi részének minősül-e. Ennek érdekében az AB határozat áttekintette a nyilvános ülés funkcióját a másodfokú bírósági eljárásban. Eszerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogköre a nyilvános ülésen jóval kiterjedtebb, mint a tanácsülési eljárási forma esetén: lehetősége van ugyanis az elsőfokú ítélet részbeni megalapozatlanságának – bizonyítás felvétele nélküli – kiküszöbölésére, akár eltérő tényállás megállapítására, valamint a vádlottnak a büntetéskiszabási körülmények érdekében való meghallgatására (Indokolás [47]-[48]).
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az, ha a bíróság az arra jogosult, szabályszerűen előterjesztett indítványa ellenére eltér a fellebbezés elbírálásának elsődleges fórumaként funkcionáló nyilvános ülés eljárási formától, olyan, az indítvány előterjesztője szempontjából lényeges kérdés, amelyre a választ a bíróságnak határozata indokolásában – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványaként megjelenő indokolt bírói döntéshez való jogból fakadóan – meg kell adnia (Indokolás [49]). Ennek elmulasztása miatt a Fővárosi Ítélőtábla végzése alaptörvény-ellenes, ezért azt az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
3. Megjegyzések az AB határozathoz
Az Alkotmánybíróság összességében alapos és meggyőző indokolását adta döntésének. A határozat érvelésének van azonban egy – a jogorvoslati joggal és a felülvizsgálati okokkal kapcsolatos – gondolati fonala, amely korrekcióra szorul.
A határozat [46] bekezdése szerint az alapjogi kérdés érdemének vizsgálatakor az Alkotmánybíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a pótmagánvádas eljárásban a pótmagánvádló felülvizsgálati indítványt nem terjeszthet elő [Be. 815. § (1) bekezdés] és jelen esetben másodfellebbezést sem nyújthatott be, mivel annak feltételei nem álltak fenn [Be. 615. § (1) bekezdés], az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét ugyanis a másodfokú bíróság helybenhagyta. Így a pótmagánvádló indítványozó számára nem áll rendelkezésre olyan jogorvoslati lehetőség, amelynek segítségével a másodfokú bíróság mulasztásának az orvoslását kezdeményezhetné.
Mindez ebben a formában helytálló megállapítás, de – álláspontunk szerint – az indokolt bírói határozathoz való jogosítvány körében nem vehető figyelembe. Ez a kérdés a jogorvoslathoz fűződő joggal áll összefüggésben, amely esetén a vizsgálandó alapjogi kérdés más tartalmú: sérti-e a jogorvoslathoz fűződő alapjogot az, hogy a másodfokú eljárási formára irányuló indítvány elutasításával szemben a Be. nem biztosít jogorvoslatot. Ezt a kérdést az AB nem vizsgálta, mivel az indítványozó a jogorvoslathoz fűződő jog sérelmét az alkotmányjogi panaszban nem állította.
A jogorvoslathoz való jog relevanciája az alkotmányjogi panasz befogadhatósága kapcsán, az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontja alapján merül még fel: kimerítette-e a panaszos a jogorvoslati lehetőségeit? Ennek feltétel teljesülésére a határozat a befogadás kapcsán egyébként utal is (Indokolás [23]).
Nem helytálló továbbá a határozatnak a Be. szerinti felülvizsgálati eljárásra való, és a fentieknek látszólag ellentmondó utalása. A [44] bekezdés kifejti: a bírói gyakorlat szerint az a körülmény, hogy ha a másodfokú eljárásban a jogosult által előterjesztett kérelem ellenére a bíróság nyilvános ülés helyett tanácsülést tart, a felülbírálat tilalmazott módját jelentő abszolút eljárási szabálysértés akkor is, ha az ügyviteli hiba következménye. Olyan feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, amely felülvizsgálat alapja lehet [BH 2021. 100.].
Erre a bírói gyakorlatra való hivatkozás nem helytálló, azt ugyanis a 2017. évi Be. szabályai felülírták, és ebből a szempontból a hivatkozott BH2021. 100. döntés is helytelen, mert az elavult bírói gyakorlatra tartalmaz hivatkozást. Az AB által idézett tételt eredetileg megfogalmazó BH2014. 333. és BH2018. 40. szám alatt közzétett határozatok ugyanis abból indultak ki, hogy a másodfokú nyilvános ülésen a régi Be. (1998. évi XIX. törvény) alapján a vádlott és – kötelező védelem esetén – a védő jelenléte kötelező volt. Ha tehát a vádlott vagy a védő a tanácsülés helyett nyilvános ülés tartását indítványozta, akkor arra őket idézni kellett. Ha a vádlottat szabályszerűen nem idézték meg, akkor a nyilvános ülés nem volt megtartható [régi Be. 362. § (3) bekezdés]. Ennek analóg alkalmazásával mondták ki a régebbi BH-k, hogy ha ilyen esetben, a nyilvános ülés tartására alanyi jogosultságot eredményező kérelem ellenére a másodfokú bíróság tanácsülést tartott, akkor:
– az gyakorlatilag olyan nyilvános ülés, amelyet olyan személy távollétében tartottak, akinek a jelenléte kötelező lett volna;
– mindez a nyilvánosság törvényes ok nélküli kizárását is eredményezi.
E két körülmény pedig egyenként is felülvizsgálati oknak minősült a régi Be. 373. § (1) bekezdés II. pontjának d) és f) pontjai szerint.
Az AB határozat e régi gyakorlat hivatkozásánál több releváns körülmény figyelembe vételét is elmulasztotta. A hivatkozott határozatok ugyanis a vádlott kötelező részvételét veszik a jogértelmezésük alapjául, márpedig a jelen büntetőügyben nem a vádlott, hanem a pótmagánvádló kérelmének elbírálásáról van szó. Sőt, az alapul fekvő büntetőügy időpontjában hatályos Be. (2017. évi C. törvény) szerint már a vádlott részvétele sem kötelező a nyilvános ülésen [Be. 599. § (4) bekezdés]. A pótmagánvádló esetén pedig csak a másodfokú tárgyalásra idézést írja elő a Be. 810. § (1) bekezdése, a nyilvános ülésre ilyen követelményt nem tartalmaz. Kötelező jelenlét előírásának hiányában az abszolút eljárási szabálysértés nem jöhet létre, és így a távollétre alapított felülvizsgálati ok sem foghat helyt [Be. 608. § (1) bekezdés d) pont és 649. § (2) bekezdés d) pont], nem csak a pótmagánvádló, hanem de lege lata már a vádlott vonatkozásában sem.
Hasonló a helyzet a korábbi gyakorlatban a nyilvánosság törvénysértő kizárása alapított analóg jogértelmezéssel is. Amíg a nyilvánosság törvénysértő kizárása a régi Be. alapján abszolút eljárási szabálysértést és így felülvizsgálati okot jelentett, addig az új Be. ezt a törvénysértést relatív eljárási szabálysértéssé minősítette át [Be. 609. § (2) bekezdés c) pont], amire viszont felülvizsgálatot nem lehet alapítani.
Az AB határozatban írtakkal ellentétben az eljárási joghelyzet ebben a kérdésben alapjaiban megváltozott. De lege lata:
– ha a pótmagánvádló nyilvános ülésre irányuló indítványát a másodfokú bíróság indokolás nélkül elutasítja, további jogorvoslatnak nincs helye, formális legitimáció hiányában sem, mert a pótmagánvádló felülvizsgálati kérelmet nem terjeszthet elő;
– ha a vádlott nyilvános ülésre irányuló indítványát a másodfokú bíróság indokolás nélkül elutasítja, további jogorvoslatnak nincs helye, a régi Be. alapján elérhető felülvizsgálati ok a hatályos törvény alapján nem alkalmazható.
Minderre azért kívántunk rámutatni, mert az AB határozat – a jogorvoslatokra való téves utalásokon keresztül is – kirajzol egy olyan, a bíróság eljárási formájára vonatkozó alapjogsértő helyzet, amely a Be. alapján a büntetőeljárás jogorvoslati rendszerében nem orvosolható. Egy olyan helyzetről van szó, amelyről az Alkotmánybíróság kimutatta, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmével jár. Erre figyelemmel indokolt lenne átgondolni, hogy a másodfokú bíróság ilyen mulasztására a Be.-n belül legyen a jogorvoslati lehetőség – újból – biztosított. Egy másik alapjog, a jogorvoslathoz fűződő alapjog vonatkozásában ugyanis de lege lata felmerül a mulasztásos alkotmánysértés gyanúja.
A határozat száma: 3222/2024. (VI. 25.) AB határozat
Szerző: Szomora Zsolt
A Kúria a közigazgatási bíróság anyagi pervezetési kötelezettségének kérdéseit vizsgálta ítéletében