Eljött-e a munka ideje? Hogyan és mikor dolgozzon egy tagállam az uniós irányelvek átültetésén tekintettel a lényegi állami funkciókra

Tavaly koranyári híreink között adtunk számot arról a francia államtanácsi ítéletről (French Data Network, Quadrature du Net), amelyben az Államtanács (CdE) megállapította, hogy a nemzeti alkotmány a nemzeti jogrend legfelsőbb normája. Ebből kifolyólag tehát az alkotmány alapján az Államtanács „tisztázhatja” azokat a helyzeteket, amelyekben az uniós jog nem tartalmaz a nemzeti alkotmányos követelmények (exigences constitutionelles) szerinti garanciákat, szemben a nemzeti joggal. A jelen ügyben egy csendőrségi altiszt kérvényezte azt a CdE eljárásában, hogy helyezze hatályon kívül azt a belügyminiszteri döntést, amely alapján nem implementálták a 2003/88/EK irányelv 6. cikkét a département-szintű csendőrség (gendarmerie départementale) működésére. Az említett rendelkezés 48 órás munkaidő-maximumot állapít meg heti szinten. A CdE, 2021. december 17-én, n°437125 számú döntésével elutasította ezt az indítványt, döntését három alapvető indokra alapozva: 

1.     Az érvelés első részeként a döntés a jelen ügyben emlékeztet arra, hogy azt a kérdést kell vizsgálni, hogy a kérdéses irányelv alkalmazása nem veszélyezteti-e a fegyveres erőkkel való szabad rendelkezés alkotmányos elvét, amely az Alkotmánytanács következetes gyakorlatából ered. Ez alapján mindenkor és mindenütt biztosítani kell a fegyveres erők elérhetőségét a nemzet alapvető érdekeinek védelme érdekében, amelyek között elsőként említhető a nemzeti függetlenség és a területi integritás.

2.     Másodsorban a CdE emlékeztetett arra, hogy az indítványozók túl tágan értelmezték az irányelv alkalmazási körét indítványukban, és éppen az EUB közelmúltbéli, szlovén fegyveres erőkre vonatkozó döntése (és az ítélet 43. pontja) alapján emlékeztettek arra, hogy „e szabályok nem értelmezhetők akként, hogy megakadályozzák a fegyveres erőket feladataik ellátásában, és hogy következésképpen sértik az állam olyan alapvető funkcióit, mint az állam területi integritásának megőrzése és a nemzeti biztonság védelme.” Ez alapján a katonaság és a fegyveres erők vonatkozásában jelentős kivételek alkalmazására van lehetőség – különösen meghatározott hadműveletek kapcsán, valamint a fegyveres erők (ki)képzése vonatkozásában, illetve „kivételes események” (événements exceptionnelles) keretében végrehajtott tevékenységük vonatkozásában. Ebben a keretben értékelte tehát a CdE a département-szintű csendőrség tevékenységének relevanciáját az irányelv alkalmazása szempontjából. Az eljárásban nyilatkoztatott belügy- és honvédelmi miniszterek álláspontja szerint a csendőrség feladatkörének egy nagyon kis része esik pusztán az irányelvben megállapított kivételek alá. 

3.     Ezek után a CdE az indítványozó által egyedüliként megjelölt 48 órás munkaidő-maximumra vonatkozó 6. cikk összeférhetőségét vizsgálta meg a csendőrség munkaidőre vonatkozó szabályozásával. Ahogy fogalmazott: az état militaire (tkp. különleges jogrend) által meghatározott specifikus követelmények és az ezek keretében a nemzeti csendőrségre eső feladatok, valamint a pihenőidőre és a département-szintű csendőrség saját szervezetére vonatkozó szabályok tiszteletben tartják az irányelv által 48 órásként meghatározott szabályozási tartalmat. 

A CdE elutasította az indítványozó azon érvelését, hogy nem szükséges annak mérlegelése az irányelv 6. cikkének átültetésével kapcsolatban, hogy az uniós jog alkalmazása által sérül-e a fegyveres erőkkel való szabad rendelkezés alkotmányos követelménye. 

A döntés érvrendszere több ponton is visszavezet a tudományos közbeszédben, és egyre több gyakorlati példában is megjelenő, „alkotmányos identitás” vitának nevezett diskurzusra. Ebben a keretben a konkrét példa több ponton is érinti az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének több rendelkezését, amely azt írja elő az Unió számára, hogy tartsa tiszteletben a tagállamok alkotmányos és politikai berendezkedéséhez kötött nemzeti identitást, és a lényegi – alapvető – állami funkciókat (nevesítve a területi integritás védelmét és a nemzetbiztonságot, de talán nem túlzó azt állítani, hogy a fegyveres erőkkel való rendelkezés joga is egyértelműen egy ilyen lényegi állami funkciónak minősülhet. Már csak azért sem, mert a fentebb idézett szlovén döntésben maga az EUB is hasonló álláspontra helyezkedett, annak fenntartásával, hogy az teljes egészében nem vonandó ki az uniós jog hatálya alól, pusztán nem akadályozhatja a lényegi állami funkció megfelelő ellátását.)

Szerző: Sulyok Márton