A Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.118/2025/4. számú ítéletének tényállása szerint a felperes Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: felperes) törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva ellenőrizte, hogy az alperes Fővárosi Önkormányzat (a továbbiakban: alperes vagy önkormányzat) eleget tett-e a főpolgármester-helyettes megválasztására vonatkozó jogszabályi kötelezettségének. Az alperes megállapította, hogy az alperes Közgyűlése sem az alakuló ülésén, sem pedig az azt követően ülésén nem választott főpolgármester-helyettest, ezért törvényességi felhívást bocsátott ki a jogszabálysértő helyzet megszüntetése érdekében.
Az alperes Közgyűlésének soron következő ülésén napirendi pontként szerepelt a főpolgármester-helyettes megválasztása, azonban azt képviselői indítványra levették a napirendről, így arról a Közgyűlés nem szavazott.
A felperes ezt követően keresetet terjesztett elő az alperessel szemben, amelyben kérte az alperesi Közgyűlés mulasztásának megállapítását, valamint arra való kötelezését, hogy 30 napon belül hozzon határozatot legalább egy főpolgármester-helyettes megválasztásáról. Utalt rá, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 140. § (1) bekezdése alapján törvényességi felügyeleti szervként kérheti a bíróságtól a helyi önkormányzat határozat-hozatali kötelezettsége elmulasztásának megállapítását, ami a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) rendszerében egy sajátos szabályok alapján zajló mulasztási pernek minősül. Hivatkozott arra, hogy e mulasztási pert az Mötv. 140. § (1) bekezdése alapján az önkormányzattal, és nem pedig annak valamely szervével mint alperessel szemben kell megindítani.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével megállapította az alperes határozat-hozatali kötelezettségének elmulasztását a Kp. 129. § (2)-(3) bekezdései alapján.
Ítéleti indokolásában rámutatott, hogy a per a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, mivel a mulasztási per intézményét csak a Kp. ismeri, tehát a helyi önkormányzat törvényen alapuló határozat-hozatali kötelezettségének elmulasztása esetén a kormányhivatal mint törvényességi felügyeleti szerv a Kp. szerinti mulasztási per útján kezdeményezheti a mulasztás megállapítását. Az ügy érdemét tekintve kifejtette, hogy az alperes a főpolgármester-helyettes megválasztására vonatkozó határozathozatali kötelezettség fennállását, valamint annak elmulasztását nem vitatta, kizárólag arra hivatkozott, hogy a pert nem vele, hanem a Közgyűléssel szemben kellett volna megindítani. Ennek kapcsán az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy az Mötv. 140. § (1) bekezdés a) pontjának szóhasználata a helyi önkormányzat mulasztásának megállapításáról beszél, tehát abból nem vezethető le, hogy a pert az önkormányzat valamely szervével szemben kellene megindítani. Bár a főpolgármester-helyettes megválasztása a Közgyűlés feladata, a Közgyűlés e körben kizárólag a főpolgármester előterjesztéséről szavazhat, tehát a határozathozatali kötelezettségnek a főpolgármester és a Közgyűlés csak együttesen tud eleget tenni. Ennélfogva mulasztásban lévő közigazgatási szervnek nem csak a Közgyűlést, hanem a teljes alperesi önkormányzatot kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést. Ebben előadta, hogy a pert a Kp. 18. § (1) bekezdése alapján az alperes Közgyűlése ellen kellett volna megindítani, ugyanis a Közgyűlés volt az alperes konkrétan meghatározható mulasztó szerve, amely az Mötv. 43. § (3) bekezdésében és 74. § (1) bekezdésében meghatározott feladatának, a főpolgármester-helyettes megválasztásának a főpolgármester előterjesztése ellenére nem tett eleget. Utalt rá, hogy a per tárgyát a Közgyűlés elmulasztott egyedi határozata képezi, amely nem rendelet vagy normatív határozat, hanem egy nem hatósági hatáskörbe tartozó egyedi határozat. Ennek elfogadása kifejezetten az alperesi Közgyűlés hatáskörébe tartozik, ezért annak elmulasztása esetén is a Közgyűlést kell perelni. A főpolgármesterhelyettes-választás tehát nem hasonlítható a felperes által hivatkozott más döntésekhez, mivel ezekre, például a rendeletalkotásra és a feladatellátáshoz kapcsolódó döntések meghozatalára az önkormányzatnak van hatásköre, így ezek esetében a Kp. 18. § (1) bekezdése alapján a mulasztási perben is az önkormányzat az alperes. A főpolgármester-helyettes megválasztása ezzel szemben egy sajátos személyi döntés, amelynek elmaradása a döntéshozó szerv, azaz a Közgyűlés önálló felelőssége. Hivatkozott arra is, hogy a főpolgármester eleget tett a törvényességi felhívásnak, ugyanis előterjesztést tett a helyettese személyére, tehát mulasztás csak a Közgyűlést terheli.
A Fővárosi Ítélőtábla a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta ítéletével.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes az Mötv. 132. § (1) bekezdés a) pontja szerinti eredménytelen törvényességi felhívást követően az Mötv. 140. § (1) bekezdése szerinti mulasztási pert indított az alperessel szemben. Rögzítette, hogy az alperes nem vitatta az Mötv. 43. § (3) bekezdéséből és 74. § (1) bekezdéséből fakadó, a főpolgármester-helyettes megválasztására vonatkozó határozathozatali kötelezettségét, valamint ennek elmulasztását sem, védekezését kizárólag arra alapította, hogy a felperesnek a mulasztási pert nem az önkormányzattal, hanem a Közgyűléssel szemben kellett volna megindítania.
Az ítélőtábla a főpolgármester-helyettes megválasztására vonatkozó határozathozatali kötelezettség kapcsán kifejtette, hogy az önkormányzatok az Mötv. 1. § 3. pontja alapján egyedi és normatív határozatokat is elfogadhatnak. Az egyedi határozatok kategóriája egyrészt magába foglalja a hatósági határozatokat, másrészt a hatóságinak nem minősülő, egyéb határozatokat, ugyanis a képviselő-testület minden egyéb döntése is határozat elnevezéssel kerül elfogadásra, függetlenül attól, hogy milyen ügyben születik. Utalt arra, hogy az Mötv. a helyi önkormányzatot gyűjtőfogalomként használja, az Mötv. 41. § (2) bekezdése ugyanakkor felsorolja a helyi önkormányzat képviselő-testületének szerveit.
Rámutatott, hogy az önkormányzati hatósági döntések esetében a hatáskör címzettje mindig az önkormányzat valamely szerve. Ezzel szemben jelen per tárgyát a főpolgármesterhelyettes-választási határozat meghozatalának elmulasztása képezte, amely tárgykörben a főpolgármester javaslata alapján az alperes Közgyűlése hoz határozatot. Ez a határozat tehát nem normatív határozat, és nem egyedi ügyben, közigazgatási jogkörben hozott határozat – mivel nincsen olyan jogszabály, amely kijelölné a hatósági jogkör gyakorlóját –, hanem a Közgyűlés határozati formába foglalt döntése. Erre tekintettel a határozat-hozatali kötelezettség elmulasztásának megállapítása tárgyában a felperes jogszerűen indított mulasztási pert a közigazgatási bíróság előtt, és helyesen jelölte meg az alperes személyét is.
Kifejtette továbbá, hogy a Kp. az alperesi oldalon perbe vonható szervek megjelölése körében változást hozott, ugyanis a Kp. 18. § (1) bekezdése már lehetővé teszi, hogy a közigazgatási szerv szervezeti egysége, tisztségviselője, vagy közege is alperes lehessen. Az alperes ezzel összefüggésben helyesen hivatkozott a Kp. 18. § (1) bekezdésére és a kapcsolódó Kommentárra, azonban tévesen következtetett arra, hogy jelen per alperese a Közgyűlés lenne. A Kommentár idézett része ugyanis azt tartalmazza, hogy ha többfokú eljárásban valósul meg mulasztás, akkor a mulasztási pert nem a másodfokú hatáskörrel rendelkező szervvel, hanem a ténylegesen mulasztó szervvel szemben kell megindítani. Ez az értelmezés azonban jelen perben nem irányadó, hiszen annak tárgya nem közigazgatási jogkörben, többfokú eljárásban meghozott határozat felülvizsgálata, hanem az Mötv. szerinti döntéshozatal elmulasztásának megállapítása.
Mindezek alapján az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen vizsgálta az alperes személyét, és helytállóan foglalt állást e kérdésben, így ítélete nem jogszabálysértő.
Az ítélet kapcsán megjegyezzük, hogy álláspontunk szerint az önkormányzatok hatósági hatáskörben, valamint más (tehát nem hatósági) hatáskörben hozott döntései (határozatai), illetve az ezek kibocsátására vonatkozó hatáskörök jellege között nincs olyan különbség, mint amire az ítélőtábla hivatkozott. A közigazgatás joghoz kötöttségének elvéből eredően fakadóan a közigazgatási aktus kibocsátásának előfeltétele, hogy arra jogszabály hatáskört biztosítson valamely közigazgatási szerv számára. Ez teljes mértékben független az aktus típusától: a jogszabályok a főpolgármester-helyettes megválasztására vonatkozó határozat meghozatalát ugyanúgy egy konkrét önkormányzati szerv – és nem általában az önkormányzat – hatáskörébe utalják, mint egy hatósági határozat kibocsátását (vagy bármilyen egyéb önkormányzati aktus, például egy rendelet, egy normatív utasítás vagy egy közszolgálati-munkáltatói aktus kibocsátását). Mulasztásban pedig kizárólag az a közigazgatási szerv (szervezeti egység, személy) lehet, amely jogszabályban foglalt hatáskörrel rendelkezik az adott aktus kibocsátására. Az már más kérdés, hogy az önkormányzatok feletti törvényességi felügyeleti jogviszony sajátos természetéből levezethető-e az, hogy a törvényességi felügyeleti szerv által indított perben egységesen az önkormányzatot kell alperesnek tekinteni, azonban az ítélőtábla nem erre hivatkozott döntésének indokaként.
Hivatkozott döntés: Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700118/2025/4. (ÍH2026. 35.)
Szerző: Kárász Marcell
