I. Pertörténet
Az Alkotmánybíróság 2024. október 8-án kelt végzésével visszautasította a Fővárosi Törvényszék büntetőbírójának előterjesztését, amelyben a bíróság a Be. 246. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta.
A konkrét ügyben az ügyészség korrupciós bűncselekmény, befolyással üzérkedés minősített esete miatt emelt vádat [Btk. 299. § (1) és (2) bekezdés a) pont]. A nyomozó hatóság a nyomozás során leplezett eszközöket, többek között lehallgatást alkalmazott. Az ügyben tartott előkészítő ülésen a védők indítványozták, hogy a leplezett eszközök alkalmazása során megszerzett valamennyi adatot korlátozás nélküli megismerhessék és az ügyészség valamennyi ilyen adatot bocsássa a rendelkezésükre, azaz küldje meg hiánytalanul a bíróságnak, a bíróság pedig tegye azokat a bizonyítás anyagává. Az eljáró ügyész arról tájékoztatta a bíróságot, hogy az ügyészség a leplezett eszköz alkalmazásával megszerzett adatokat megszűrve használta fel és tette a vádirati bizonyítási eszközök részévé. Azon további adatokat, amelyek nem relevánsak a tényállás bizonyítása szempontjából, továbbá amelyek olyan személyes adatokat tartalmaznak, amelyekről az ügyészség úgy gondolja, hogy a többi vádlottnak, illetve az eljárásban részt vevő többi személynek szükségtelen tudomást szereznie, az ügyészségnek törvényi kötelezettsége a Be. előírásai szerint törölni (Indokolás [4]).
Mindezt megerősítette a Központi Nyomozó Főügyészség átirata, amely arra is felhívta a figyelmet, hogy a Be. 3. § (6) bekezdése alapján köteles a terheltet mentő és a büntetőjogi felelősségét enyhítő körülményeket hivatalból figyelembe venni, mely törvényi követelménynek az ügyészség az eljárás során a beszerzett bizonyítási eszközök – így a leplezett eszközök eredményének – feldolgozásakor és a vádemeléskor maradéktalanul eleget tett. A leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett közleményeknél a szelektálás pedig az ügyész törvényi kötelezettsége, amely a Be. 246. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai alapján a leplezett eszközök alkalmazásának céljával össze nem függő adatok és mindazon személyes adatok esetében, amelyekre a büntetőeljárás céljából nincs szükség, azok törlését eredményezi. Mindennek pedig elsődlegesen adatvédelmi okai vannak, a törlési körbe tartozó adatok bíróság számára történő megküldésével az ügyészség megsértené a személyes adatok kezelésével kapcsolatos kötelezettségét (Indokolás [5]).
Az eljáró bíró az AB-hoz tett előterjesztésében a leplezett eszközökből származó adatok törlését előíró Be. 246. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét állította. Ennek alátámasztására – többek között – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdésére hivatkozott. Álláspontja szerint a támadott szabályozás azért nem áll összhangban a tisztességes eljáráshoz való jogból és a védelemhez való jogból fakadó követelményekkel, mert a hatóság számára előírt törlési kötelezettség teljesítése azzal a következménnyel jár, hogy a vádlottaknak és a védőiknek nem áll módjában megismerni a leplezett eszközök alkalmazása során megszerzett olyan adatokat, amelyek a későbbi védekezés szempontjából potenciálisan relevanciával bírnak, a védekezésüket utóbb esetleg alá tudnák támasztani. A nyomozás során a védelem eleve nincs olyan helyzetben, hogy ezeket az adatokat már akkor megismerje, mert a törlés jellemzően az eljárás azon szakaszában történik, amikor még nincs gyanúsított az eljárásban. A kifogásolt rendelkezés szerint a határidő indokolatlanul rövid: leplezett eszközök alkalmazásának megszüntetését követő harminc napon belül kell a hatóság által irrelevánsnak tartott adatokat törölni. A törlés indokoltságának és szükségességének a megítélése kizárólag a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított hatóság kompetenciája, abban sem a védelemnek, sem a bíróságnak nem jut szerep, ami szintén kifogásolható. A konkuráló alapjogok mérlegelése kapcsán a bírói előterjesztés kifejtette, hogy nincsen olyan adatvédelmi indok, ami felülírhatja a védelemnek a védekezéshez fűződő, a leplezett eszközök alkalmazása során megszerzett valamennyi adat korlátozás nélküli megismerésében megnyilvánuló jogát. A hatályos szabályozás lehetővé teszi, hogy a terhelt javára szóló bizonyítékok a védelem kontrolljának lehetősége nélkül elvesszenek. A szabályozás éppen ezért a fegyverek egyenlőségének elvét is sérti (Indokolás [7]-[8]).
II. Az Alkotmánybíróság döntése
Az Alkotmánybíróság a bírói előterjesztés vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy a támadott rendelkezéseket az előtte folyamatban lévő büntetőeljárásban az eljáró bírónak közvetlenül nem kell alkalmaznia. A Be. 246. §-a ugyanis a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv számára ír elő kötelezettséget a leplezett eszköz alkalmazásával szerzett adatok törlésére vonatkozóan. A bíróság a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv ezen kötelezettségének a teljesítéséről felvilágosítást kérhet, azonban a kifogásolt adatkezelési szabályokat maga a bíróság nem alkalmazza, leplezett eszköz alkalmazásával szerzett adatot nem törölhet. Ezt támasztja alá a Be. 464. § (3) bekezdése, amely szerint a bíróság a vádemelés előtt a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazásával (engedélyezésével) kapcsolatos feladatokat látja el (nyomozási bíróként). A támadott norma kívül esik ezen rendelkezések körén (Indokolás [16]).
Erre tekintettel a bírói előterjesztés nem teljesítette az ABtv. 25. § (1) bekezdésében írt azon feltételt, amely szerint a bíróság a konkrét ügy elbírálására során alkalmazandó jogszabály megsemmisítését indítványozhatja. A bírói kezdeményezésnek tehát az ügyben alkalmazandó jogszabály vizsgálatára kell irányulnia. E feltétel hiányában az AB a bírói előterjesztést – érdemi vizsgálat nélkül – visszautasította.
III. Észrevételek az Alkotmánybíróság döntéséhez
Annak előrebocsátásával, hogy bár a leplezett eszközök felhasználása alapjogi szempontból a legkiélezettebb bizonyítási kérdés a büntetőeljárásban, az ügy tárgyát képező adattörlési szabály alkotmányosságával nem kívánunk foglalkozni. Az AB érdemi vizsgálatot nem folytatott, a bírói előterjesztés egyik processzuális, tárgyi feltételének a hiányát állapította meg. Észrevételeink is erre a kérdésre irányulnak.
A normakontrollra irányuló bírói kezdeményezés célja annak elkerülése, hogy a bíró az előtte folyamatban lévő ügyben alaptörvény-ellenes jogszabályt alkalmazzon és ezzel, adott esetben,
alaptörvény-ellenes ítéletet hozzon. Az ABtv. 25. § (1) bekezdésében meghatározott tárgyi feltételből, miszerint a bíró azon jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására tehet indítványt melyet a konkrét ügy elbírálása során kifejezetten alkalmaznia kell(ene), egyértelműen következik, hogy minden olyan anyagi jogi rendelkezés bírói kezdeményezés tárgya lehet, amelytől a bíróság előtt fekvő egyedi ügy érdemi eldöntése függ. De olyan eljárási jogi normák is megtámadhatók, melyek ugyan nem közvetlenül az ügyet befejező bírósági döntés alapját képezik, de alkalmazásuk esetén a felek eljárási helyzetét lényegesen befolyásolják [Berkes Lilla: 25. §. In: Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja. Budapest, 2022. 258.].
Álláspontunk szerint a támadott norma éppen ilyen, a felek eljárásjogi helyzetét lényegesen befolyásoló eljárásjogi norma, ezért a bírói kezdeményezés tárgya lehet. Az Alkotmánybíróság azon megállapítása, hogy az adattörlést nem a bíróság végzi, tehát a bíróság a Be. 246. §-át nem is tudja alkalmazni, az ABtv. 25. §-ának rendkívül leszűkítő, formalista-szövegpozitivista értelmezésén alapul. Alapvetően figyelmen kívül hagyja, hogy a bíróság a bizonyítás törvényességének általános követelményén, a Be. statikus és dinamikus részében meghatározott bizonyítási szabályokon és az alapvető rendelkezéseken (így pl. a Be. 3. §-ában is garantált védelemhez való jogon) keresztül a nyomozás törvényességét is ellenőrzi, ami máshogy, mint a nyomozásra vonatkozó szabályok alkalmazásával nem képzelhető el. A konkrét helyzetben, az ítéleti tényállás megállapításához a bíróságnak – klasszikus mérlegelési tevékenysége körében – szükségképpen állást kell foglalnia az ügyészség által leplezett eszközök alkalmazásával beszerzett bizonyítékok felhasználhatóságáról és bizonyító erejéről. E körben fejtette ki a bíróság, hogy a megőrzött és a vád alapját képező a bizonyítékoknak a beszerzése és felhasználása más adatoknak a Be.-ben előírt törlése folytán a védelem jogának lényeges korlátozásával, a fegyveregyenlőség elvének sérelmével jár. Azaz, ha a bíróság elfogadná az ügyészség által felkínált ezen bizonyítékokat, akkor azzal – álláspontja szerint – maga sértené meg ezeket az alapjogokat.
A Be. szabályai alapján azonban a bírónak nem volt lehetősége, hogy levonja az általa állított alapjogsérelem következményeit a bizonyítás mérlegelése során, mert az alapjogsérelmet magában a Be.-normában látta megvalósulni. Normakontroll hatásköre pedig nincs a bíróságnak. Erre hivatkozással kezdeményezte a Be. kifogásolt törlési szabályának megsemmisítését.
A bizonyítás törvényességére vonatkozó generálklauzula kimondja, hogy nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság, bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők büntetőeljárási jogainak lényeges sérelmével szerzett meg [Be. 167. § (5) bekezdés]. A generálklauzula három fordulata közül az utolsó lehetne releváns. Ennek lényege, hogy az eljárásban résztvevők jogainak lényeges sérelmét idézhetik elő mindazon – az előző kettő kategóriába nem vonható – jogsértések, melyek következtében az érintett személy nem, vagy nem teljeskörűen érvényesítheti jogát, s ez a korlátozás, jogelvonás egyszersmind az adott büntetőeljárás érdemére, főkérdésére is kihatással van [Ibolya Tibor: 166. §. In: Polt Péter (et. al.): Nagykommentár a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényhez. Wolters Kluwer Hungary. 2023. évi jogtárformátumú kiadás]. E jogkorlátozás mérlegelését a bíróság azonban csak a Be. szabályainak alkalmazásával vagy nem alkalmazásával, az alkalmazás mikéntjével kapcsolatban végezheti el, önmagában egy Be. szabály félretételére ez alapján nincs lehetősége. A bíróság nem állíthatja az ítéletében, hogy egy hatályos Be. norma pontos alkalmazása alaptörvény-ellenes. Ennek útja éppen az a bírói kezdeményezés, amelyet az AB most visszautasított.
Az AB korábbi gyakorlatában is előfordult, hogy büntetőügyben azért utasította részlegesen vissza a bírói kezdeményezést, mert a támadott törvényhelyeket a bíróságnak valójában nem kellett alkalmaznia. Ezekben az ügyekben azonban teljesen más volt az alkalmazandó normák eljárásjogi kontextusa és relevanciája. Így visszautasította az AB a kártalanítási eljárásra vonatokozó normakontrollt akkor, amikor a bíróság nem kártalanítási eljárást folytatott [3112/2013. (VI. 4.) AB határozat]. Vagy visszautasította a pótmagánvád intézményének egészét támadó bírói kezdeményezés azon részeit, amelyeknek a konkrét ügy bírája általi alkalmazása fogalmilag fel sem merülhetett [pl. elsőfokú eljárásban a másodfokú eljárás szabályainak alkalmazása – 33/2013. (XI. 22.) AB határozat]. Világosan látható, hogy a tárgyalt AB végzés esetén teljesen más eljárásjogi helyzetről van szó. Az elsőfokú bíróságnak az ítéleti tényállás megállapításához kellene a bizonyítási eljárást lefolytatnia, és az ügyészség által felkínált bizonyítási eszközök törvényes, ám alapjogkorlátozó voltát állította az előterjesztő bíróság.
Amennyiben az AB az indítványnak megfelelően kimondta volna a Be. adattörlési szabályának alaptörvény-ellenességét, akkor ez nyithatta volna meg az utat a büntetőbíróság előtt, hogy e bizonyítékokat a Be. 167. § (5) bekezdés III. fordulatának felhívásával kizárja.
Véleményünk szerint az AB jelen végzése aggályos következményekkel járhat a büntetőeljárás nyomozati szakaszának alkotmányossági kontrolljára nézve. Az ABtv. 25. § formalista értelmezése ilyen felfogás mellett gyakorlatilag kizárja, hogy a nyomozás érdemi szabályainak egy részére a büntetőbíróság normakontrollt kezdeményezzen. Ha a perbíróság például alaptörvény-ellenesnek tartja a Be.-nek a kutatás vagy lefoglalás végrehajtására vonatkozó, egy konkrét szabályát, akkor ez alapján nem kezdeményezheti annak alkotmánybírósági vizsgálatát, ha a kényszerintézkedést a nyomozó hatóság rendelte el és annak alkalmazása a bíróság által aggályosnak tartott Be. szabálynak megfelelt. Márpedig a bíróságnak az így – törvényesen – beszerzett bizonyíték értékelését kell elvégeznie az ítéleti tényállás megállapításához.
További, egyfajta lavinaszerű következménye lehet ennek a felfogásnak az, hogy ezt a kiindulópontot alapul véve az ilyen nyomozási szabályok alkotmányjogi panasszal sem lennének támadhatók. A normakontrollra irányuló (ún. nem valódi) alkotmányjogi panasz előterjesztésének feltétele ugyanis, hogy az alapjogsérelem az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be [ABtv. 26. § (1) bekezdés]. Jelen végzésében az AB éppen azt mondta ki, hogy a bíróság nem alkalmazza a Be. 246. §-át. Ebből ad absurdum az is következhet, hogy ezek a Be. szabályok még alkotmányjogi panasszal sem támadhatók, annak ellenére sem, hogy a terhelt ügyében e szabály alapján került sor bizonyítási eszközt képez(het)ő adatok törlésére. Ám azokat nem a bírósági eljárásban törölték.
Mindezekre tekintettel csak a bizakodásunkat tudjuk kifejezni, hogy a jelen AB végzésben írtakat a testület nem kezdi el a jövőben precedensként alkalmazni. Az itt vitatott felfogás széleskörű alkalmazása a büntetőeljárási alapjogvédelmi szint drasztikus csökkenéséhez vezetne. Ez pedig éppen a leplezett eszközök alkalmazásával kapcsolatban különösen aggályos.
A végzés kihirdetésére még nem került sor. Ügyszám: III/2469/2024.
Az ügy adatlapja elérhető itt:
https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=044160606BD94885C1258B40005AD667
Szerző: Szomora Zsolt
A nagykorú gyermek tartáshoz való joga