A Fővárosi Ítélőtábla 1.Kpkf.751.680/2025/4. számú végzésének tényállása szerint az I. és II. rendű felperesek házasságot kötöttek egymással Németországban, amelyet Olaszországban az olasz jog alapján azonos neműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolatként anyakönyveztek. A felperesek a bejegyzett élettársi kapcsolatuk hazai anyakönyvezése, valamint az erre vonatkozó anyakönyvi kivonat kiállítása iránt terjesztettek elő kérelmet Magyarország Müncheni Főkonzulátusán (a továbbiakban: Főkonzulátus). A Főkonzulátus konzuli tisztviselője a felperesek kérelmet határozatával (a továbbiakban: Határozat) elutasította.
A felperesek keresetlevelet terjesztettek elő a Határozattal szemben, amelyben – figyelemmel a Határozatban szereplő jogorvoslati tájékoztatásra is – alperesként a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (a továbbiakban: Minisztérium) jelölték meg.
Az elsőfokú bíróság ezt követően végzést hozott (a továbbiakban: Végzés), amellyel a Minisztériumot mint alperest elbocsátotta a perből, és egyúttal a Főkonzulátus konzuli tisztviselőjét alperesként perbe állította a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 25. § (1) bekezdése alapján. A Végzés indokolása szerint a Határozatot a Főkonzulátus konzuli tisztviselője hozta, ezért a pert vele mint alperessel szemben kellett volna megindítani. Kiemelte, hogy nincs jelentősége annak, hogy a Főkonzulátusnak van-e önálló jogi személyisége, valamint hogy a konzuli tisztviselőt megillethetik-e jogok, illetve terhelhetik-e kötelezettségek, mivel a konzuli tisztviselőnek önálló közigazgatási feladat- és hatásköre van, így a közigazgatási perben perképességgel rendelkezik.
A Végzéssel szemben a Minisztérium terjesztett elő fellebbezést. Ebben kifejtette, hogy a felperesek kérelmét a Müncheni Főkonzulátus bírálta el, amely a Minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerint a Minisztérium külföldön működő önálló szervezeti egysége. Utalt rá, hogy a konzuli tisztviselő a Főkonzulátuson dolgozó konzuli személyzet tagja, funkcióját tekintve jogok nem illetik meg, illetve kötelezettségek nem terhelik, a Főkonzulátus pedig nem önálló jogi személy. Ennélfogva a Főkonzulátus és a konzuli tisztviselő nem rendelkezik perbeli legitimációval, önálló közigazgatási szervi minőségük nem állapítható meg. Rámutatott, hogy a konzul e minőségét a kinevezési feltételek teljesítésével nyeri el, személyét pedig a fogadó államnak is el kell fogadnia. Végül kiemelte, hogy a jogalkotó szándéka nem irányult arra, hogy a konzuli tisztviselőt közigazgatási perbeli legitimációval ruházza fel, mivel az ilyen személy szolgálati jogviszonyának megszűnése, illetve a Főkonzulátus esetleges megszüntetése is problémát okozna.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság Végzését helybenhagyta.
Végzésének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a felperesek által alperesként megjelölt Minisztériumot a perből elbocsátotta, és a konzuli tisztviselőt alperesként perbe állította. Rámutatott, hogy a Kp. miniszteri indokolása és a bírói gyakorlat szerint a bíróságnak szerint hivatalból kell vizsgálnia, hogy a közigazgatási peres eljárást a megfelelő közigazgatási szervvel szemben indították-e, amennyiben pedig nem, akkor a bíróság köteles e hiba orvoslására és az alperes személyének tisztázására.
Az ítélőtábla kiemelte, hogy a Minisztérium helyesen hivatkozott arra a szervezeti és működési szabályzata alapján, hogy a Főkonzulátus a Minisztérium belső szervezeti egysége. A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Konztv.) 2. § (2) bekezdése, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény (a továbbiakban: Külszoltv.) 4. § b) pontja és 15. § (1) bekezdése alapján a hivatásos konzuli személyzet tagjai a külképviselet tagjának minősülnek, és mint ilyenek kormánytisztviselői státuszban vannak. Az ítélőtábla szerint ugyanakkor e körülményeknek nem volt döntő jelentősége. A közigazgatási per alperesének meghatározása során ugyanis a Kp. szabályaiból, valamint az irányadó hatásköri szabályokból kell kiindulni. Bár a Minisztérium a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pont a) alpontja szerint, államigazgatási szervként közigazgatási szervnek minősül a Kp. alkalmazásában, a törvény ezen túlmenően közigazgatási szervvé minősíti az államigazgatási szervek önálló közigazgatási feladat- és hatáskörrel felruházott szervezeti egységeit, valamint a közigazgatási szerv alkalmazásában álló, önálló közigazgatási feladat- és hatáskörrel felruházott személyeket, közegeket is.
Rámutatott, hogy Kp. e rendelkezés útján nem csak az önálló közigazgatási szerveket, hanem az ún. nem önálló közigazgatási szerveket is közigazgatási szervnek minősíti. Nem önálló közigazgatási szervnek minősülnek például az államigazgatási szervek azon szervezeti egységei és tisztségviselői, amelyekre jogszabály önálló közigazgatási feladat- és hatáskört telepít. Kiemelte továbbá, hogy egy közigazgatási szerv akkor lehet egy jogág által szabályozott jogviszony alanya, ha rendelkezik az adott jogág szerinti jogképességgel. A perbeli eset szempontjából releváns közigazgatási jogképesség feltétele mindössze az, hogy az adott szervnek vagy személynek legyen jogszabályban meghatározott, önálló feladatköre, és ehhez tartozzanak önálló döntési jogosítványok is, azaz rendelkezzen hatáskörrel is.
Utalt rá, hogy mindezek fényében az önálló és nem önálló közigazgatási szervek egyaránt felruházhatóak közigazgatási feladat- és hatáskörrel, tehát az önálló és a nem önálló közigazgatási szervek egyaránt közigazgatási jogviszonyok alanyává válhatnak. Ez a közigazgatási per szempontjából azért fontos, mivel a Kp. 18. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási tevékenység jogszerűségét vagy jogszerűtlenségét a közigazgatási jogkört gyakorló szervvel, szervezeti egységgel vagy tisztségviselővel szemben kell megállapítani a per során. Tehát a közigazgatási perbeli jogképességet egy adott szerv vagy személy közigazgatási jogalanyisága is megalapozza. Ez egyértelműen kitűnik a Kp. 16. § (1) bekezdéséből, amely szerint a közigazgatási jogalanyiság feltételét képező közigazgatási szervi minőség alapja az önálló közigazgatási feladat- és hatáskör. A Minisztérium ezért tévesen hivatkozott arra, hogy az önálló (polgári) jogi személyiség szükséges feltétele a közigazgatási perképességnek. Ha egy polgári jogi jogalanynak minősülő közigazgatási szerv valamely belső szervezeti egysége vagy alkalmazottja (közege) önálló feladat- és hatáskört gyakorol, akkor utóbbi önálló közigazgatási jogalanyisággal rendelkezik, így perképes.
Az ítélőtábla rámutatott, hogy az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek eljárásáról és kijelöléséről, valamint az anyakönyvezéshez szükséges képesítési feltételekről szóló 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdései egyes anyakönyvi események hazai anyakönyvezése kapcsán a konzuli tisztviselő számára határoznak meg önálló közigazgatási feladat- és hatáskört, aki emiatt – mint nem önálló közigazgatási szerv – közigazgatási jogalanyisággal rendelkezik, azaz perképes, a közigazgatási per alperese lehet a Kp. 16. § (1) bekezdése alapján. A konzuli tisztviselő közigazgatási jogképességének fennállását támasztja alá az is, hogy a konzuli tisztviselő a Konztv. 19. § (8) bekezdése szerint a hatósági eljárásokban csak a jogszabályoknak és a nemzetközi jogi szabályoknak van alávetve, eljárása során nem utasítható, függetlenül attól, hogy a Minisztérium által foglalkoztatott kormánytisztviselőnek minősül.
Végül kiemelte, hogy a perképesség nem egy adott személyhez, hanem a konzuli tisztséghez tapad, ezért a Minisztérium alaptalanul hivatkozott a kinevezési előfeltételekre és a fogadó állam általi elfogadás szükségességére. Szintén tévesen érvelt a Minisztérium azzal, hogy a konzuli tisztviselői pozíciót betöltő személy kormánytisztviselői jogviszonyának megszűnése problémákhoz vezethet, ugyanis a konzuli tisztviselő perbeli képviseletéről való gondoskodás a Minisztérium munkaszervezési kompetenciájába tartozik, a pozíciót betöltő személy kormánytisztviselői jogviszonyának esetleges megszűnése pedig a konzuli tisztséget, amelyhez a feladat- és hatáskör kapcsolódik, nem szünteti meg.
Hivatkozott döntés: Fővárosi Ítélőtábla 1.Kpkf.751.680/2025/4. (ÍH2026. 73.)
Szerző: Kárász Marcell
