A Kúria Kfv.VI.35.154/2025/10. számú határozatának releváns tényállása szerint az elsőfokú adóhatóság végrehajtási eljárást folytatott a perben nem álló adóssal szemben, akinek követelése állt fenn a felperessel szemben. Az elsőfokú adóhatóság intézkedett a követelés lefoglalása iránt, amelynek keretén belül nyilatkozattételre hívta fel a felperest. A felperes úgy nyilatkozott, hogy az adóssal szembeni követelés fennálltát nem ismeri el, mivel azt beszámítás útján már telejsítette. Az elsőfokú adóhatóság ezt követően felhívta a felperest, hogy a követelés teljesítését és megszűnését az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 48. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, hitelt érdemlő módon támassza alá, a felperes azonban nyilatkozatot nem tett.
Az elsőfokú adóhatóság ezután határozatával kötelezte a felperest a követelés összege erejéig a tartozás megfizetésére az Avt. 48. § (4) bekezdése alapján. A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozatok indokolása szerint a felperes a követelés teljesítését és megszűnését a felhívásban foglalt határidőn belül nem igazolta hitelt érdemlő módon, csupán a fellebbezéséhez csatolt okiratokat, amelyek azonban elkésetek. Utalt rá, hogy az okiratok ellentmondásosak és hiányosak, így azok egyébként sem alkalmasak a követelés megszűnésének hitelt érdemlő bizonyításra.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát. Ebben többek között utalt arra, hogy az adóhatóság az adósnak a vele szemben fennálló további követelései alapján 18 db további, egyező tartalmú határozatot hozott, amelyekben a követelések összegének megfizetésére kötelezte őt. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság az egyik ilyen alperesi határozattal szemben indult, 107.K.702.427/2024. számon folyamatban lévő peres eljárást mintaperré minősítette. Ezen mintaperre figyelemmel kérte a peres eljárás felfüggesztését a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 33. § (1) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét alaptalanként elutasította.
Ítéleti indokolásának lényege szerint a követelés kötelezettje az adóvégrehajtási eljárásban is irányadó, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 111. § alapján az adóhatósági felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül köteles a követelés fennállásáról nyilatkozni, és a követelés megszűnését hitelt érdemlően bizonyítani. Jelen esetben a felperes a határidőn belül úgy nyilatkozott, hogy a követelést nem ismeri el, azonban annak teljesítését, megszűnését hitelt érdemlően nem támasztotta alá. Utalt arra, hogy az Avt. 48. § (3) bekezdése alapján a hitelt érdemlő igazolásra szolgáló okiratok utóbb, a fellebbezésben már nem pótolhatóak. A felperesnek a mintaperre történő felfüggesztés iránti kérelmét alaptalannak minősítette, és a Kp. 33. § (1) bekezdésére utalással kifejtette, hogy a mintaper célja nem a féli igényérvényesítés elősegítése, hanem a bírósági ügyteher kezelésének megkönnyítése.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság előtt 19 db azonos tényállású és jogi alapon nyugvó per volt folyamatban. Ezek közül a bíróság az egyik pert mintaperré minősítette, ezt követően a többi peres eljárás felfüggesztése kötelező lett volna, ezt azonban az elsőfokú bíróság három – köztük a perbeli – ügy esetében elmulasztotta. Az ügy érdemét tekintve kifejtette, hogy az Avt. 48. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségét teljesítette, ugyanis benyújtotta a követelés hitelt érdemlő megszűnését igazoló iratokat, az pedig nem róható a terhére, hogy azok azonnal nem álltak rendelkezésére. Utalt arra is, hogy az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 124. § (3) bekezdése alapján jogosult volt a fellebbezéséhez csatolni az önhibán kívül csak utóbb elkészített elszámolást.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta ítéletével.
Ennek indokolásában kifejtette, hogy a Kp. 33. § szerinti mintaper célja elsődlegesen nem egy új jogértelmezést igénylő kérdés mielőbbi elbírálása a jogegység biztosítása érdekében (ún. pilot eljárás), hanem hogy megkönnyítse az ügyteher, a nagy számban jelentkező azonos ügyek koncentrált kezelését. Amennyiben egy bíróság előtt egyidőben legalább tíz, azonos jogi és ténybeli alappal rendelkező peres eljárás van folyamatban, a bíróság dönthet (nem kötelezően) a mintaperré minősítésről. A bíróság erről pervezető végzést hoz, amelyben felsorolja azon ügyek számát, amelyekre tekintettel az egyik pert mintaperként bírálja el, majd pedig a többi peres eljárást a mintaper befejezéséig felfüggeszti. A Kúria rámutatott, hogy a pervezető végzésben megjelölt további ügyek esetében a bíróság köteles az eljárásnak a mintaper befejezéséig való felfüggesztésére. Ugyanakkor a mintaperré minősítő végzésben ügyszám szerint nem szereplő eljárások tekintetében a bíróság szabadon dönthet arról, hogy azokat a mintaperre tekintettel felfüggeszti-e avagy sem.
A Kúria rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság 107.K.702.427/2024. számú ügyet mintaperré minősítő végzésében a jelen eljárás ügyszáma nem szerepelt, ebből következően az elsőfokú bíróság a Kp. 33. § (1) bekezdése alapján nem volt köteles jelen ügynek a mintaperre tekintettel való felfüggesztésére.
A Kúria kifejtette továbbá, hogy a jogerős ítélet az ügy érdemét tekintve sem jogszabálysértő. Az elsőfokú adóhatóság ugyanis a Vht. 111. § alapján nyilatkoztatta a felperest arról, hogy a követelést elismeri-e, majd ezt követően az Avt. 48. § (3) bekezdése alapján felhívta őt a teljesítés hitelt érdemlő igazolására. A felperes ugyanakkor a felhívásban foglaltaknak nem tett eleget, és nem igazolta hitelt érdemlő módon a követelés teljesítését és megszűnését. Utalt arra, hogy az Air. 124. § (3) bekezdésének alkalmazására csak akkor kerülhetett volna sor, ha a felperest nem terheli önhibából eredő mulasztás, az azonban, hogy a felperes által csatolni kívánt elszámolás csak az elsőfokú határozat meghozatala után készült el, nem elegendő az önhiba hiányának igazolására.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.VI.35.154/2025/10.
