A Kúria Kfv.I.37.431/2024/7. számú ítéletének releváns tényállása szerint az alperes kisajátítási hatóság a felperesi jogelőd kérelme alapján rendelkezett az alperesi érdekelt tulajdonában álló ingatlan kártalanítás fejében történő kisajátításáról közlekedési infrastruktúra fejlesztése közérdekű célból. A határozat szerint az alperesi érdekelt a kisajátított ingatlanrészt a kártalanítási összeg kézhez vételét követő 15 napon belül köteles a kisajátítást kérő (a felperesi jogelőd, illetve a felperes) birtokába bocsátani, és a birtokba bocsátás konkrét időpontjáról őt értesíteni. A határozat utalást tartalmaz arra is, hogy a felek a birtokbaadás módjáról és idejéről a határozatban foglaltaktól eltérően is megállapodhatnak.
Az alperesi érdekelt ezt követően, 2023. július 18. napján a járulékos költségei megtérítése iránti kérelmet nyújtott be az alpereshez arra hivatkozással, hogy a kisajátítás nyomán a fennmaradó ingatlanrészen földhasználathoz kapcsolódó ügyintézés és területmérés folytán járulékos költségei keletkeztek. Kérelmében utalt arra is, hogy a kisajátítás során birtokbaadásra, birtokbaadási jegyzőkönyv felvételére még nem került sor. A felperes az alperes felhívására akként nyilatkozott, hogy a kártalanítási összeg megfizetése 2022. november 8. napján megtörtént, és az alperesi érdekelttel nem egyezett meg a határozattól eltérően a birtokbaadás időpontjáról, így álláspontja szerint a birtokbaadás 2022. november 23. napján megtörtént. Erre figyelemmel álláspontja szerint az alperesi érdekelt kérelme elkésett, ugyanis azt a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 21/A. § (2) bekezdésében és 37/A. §-ában foglalt határidőn túl terjesztette elő. A felperes a kérelemben foglalt munkálatok indokoltságával, összegszerűségével kapcsolatos észrevételt nem tett.
Az alperes határozatával helyt adott az alperesi érdekelt kérelemének, és kötelezte a felperest az igényelt járulékos költségek alperesi érdekelt részére történő megfizetésére. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az alperesi érdekelt előadása szerint a birtokbaadásra ténylegesen nem került sor, és e vonatkozásban a felperes sem nyilatkozott eltérően az eljárás során. Utalt rá, hogy a felperes tévesen érvelt azzal, hogy az ügyben a birtokbaadás napjának a kártalanítási összeg kifizetését követő 15. napot kell tekinteni. A birtokbaadás és annak időpontja ugyanis ténykérdés, az nem a törvény erejénél fogva áll be a 15 napos határidő leteltét követően. Végül utalt arra is, hogy a felperes ugyan állította, hogy a járulékos költségigényt összegszerűségében megalapozatlannak tartja, de erre vonatkozó indokait nem fejtette ki, bizonyítékot nem szolgáltatott, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát. Ebben kifejtette, hogy a birtokbaadás a határozatban megjelölt legkésőbbi időpontban, 2022. november 23. napján megtörtént. Ennek alátámasztásaként hivatkozott arra, hogy a kisajátított ingatlanrész 2022. december 23. napján átadásra került a kivitelező részére, amit az alperesi érdekelt sem kifogásolt. Az alperesi érdekelt erre figyelemmel a Kstv. 21/A. § (2) bekezdése alapján 2022. február 21. napjáig, illetve ha a költségek önhibáján kívül merültek fel, akkor legkésőbb 2023. május 23. napjáig terjeszthette volna elő kérelmét. Az alperesi érdekelt e határidőket elmulasztotta, kérelmét később nyújtotta be, így az alperesnek azt vissza kellett volna utasítania.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes a perben a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (4) bekezdése alapján már nem hivatkozhatott arra, hogy a munkaterület 2022. december 23. napján jegyzőkönyvvel igazoltan átadásra került a kivitelezőnek. E tény ugyanis már a megelőző eljárás során is fennállt, azonban arra a felperes önhibájából nem hivatkozott. Erre tekintettel a bíróság a birtokbaadás időpontjával összefüggésben a felperes által a megelőző eljárásban tett nyilatkozatot vette figyelembe. A bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy a birtokba bocsátás aktív, tevőleges magatartást feltételez, és a határozatban foglalt legkésőbbi időpont nem tekinthető a tényleges birtokbaadási időpontra vonatkozó vélelemnek. Kiemelte, hogy a felperes a megelőző eljárásban nem bizonyította, hogy az ingatlan birtokbaadása ténylegesen megtörtént volna, ezért az alperesi érdekelt nem eshetett késedelembe. Az alperes így helyesen állapította meg, hogy a járulékos költségek iránti igényt az alperesi érdekelt a jogszabályi határidőn belül terjesztette elő. Végül utalt rá, hogy a felperes a megelőző eljárásban az igény összegszerűsége körében sem adta elő, hogy azt milyen okból vitatja.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a Kstv. szerint az ingatlan tulajdonosa a kártalanítás megfizetését követően, a határozatban megállapított időpontig köteles a kisajátított ingatlan birtokba bocsátására, ami a jelen esetben 15 napot jelentett. Kiemelte, hogy jelen esetben a kártalanítás összegét 2022. november 8. napján megfizette, és nem állapodott meg eltérően az alperesi érdekelttel, így a kisajátított ingatlanrész birtokba bocsátása a Kstv. és a határozat által megjelölt legkésőbbi időpontban, 2022. november 23. napján megtörtént. Ezt támasztja alá, hogy a kisajátított ingatlanrész 2022. december 23. napján átadásra került a kivitelezőnek. Ismételten hivatkozott arra, hogy az alperesi érdekelt erre figyelemmel legkésőbb 2023 február 21. vagy május 23. napjáig terjeszthette volna elő járulékos költségek iránti igényét, e határidőket azonban elmulasztotta. Állította, hogy a Kstv. „szellemiségéből következően” a birtokbaadás időpontja kapcsán egy implicit vélelemről van szó, és vitatta, hogy a birtokbaadás csak aktív, tevőleges magatartással valósulhatna meg. Végül utalt rá, hogy tévesnek tartja azt a jogértelmezést, miszerint a birtokbaadás és annak időpontja ténykérdés lenne.
A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perbeli esetben kiemelt jelentőséggel bírnak a megelőző eljárásban tett nyilatkozatok, illetve benyújtott bizonyítékok, valamint az ilyen nyilatkozatok és bizonyítékok hiánya. Az elsőfokú bíróságnak ugyanis a Kp. 85. § (2) bekezdéséből fakadóan az alperesi határozat jogszerűségét az annak meghozatala időpontjában fennálló tények alapján kellett vizsgálnia. A Kúria szerint a konkrét ügy sajátossága, hogy a megelőző eljárás során a felperes, az alperes és az alperesi érdekelt is mulasztott. E mulasztások, valamint az a tény, hogy a felperes a megelőző eljárásban és a keresetben sem a fennálló mulasztások szempontjából, hanem kizárólag a saját jogértelmezése alapján állította a kérelem elkésettségét, determinálták az eljárás kimenetelét.
A Kúria kiemelte, hogy az alperesi érdekelt a birtokbaadási jegyzőkönyv hiányára hivatkozott, míg a felperes az állította, hogy a határozat alapján egy vélelmezett időpontan, 2023. november 23. napján került sor a birtokbaadásra. A birtokbaadás időpontja vonatkozásában tehát az alperes rendelkezésére álló információk hiányosak voltak. A Kúria szerint ugyanakkor az alperes végül a Kstv. szabályainak helyes értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a birtokbaadás tényleges megtörténte – konkrét felperesi adat és bizonyíték hiányában – nem bizonyított, erre figyelemmel helytállóan ítélete meg az alperesi érdekelti kérelem elkésettségének hiányát.
A Kúria szerint a felperes felülvizsgálati kérelme többek között azért nem vezethetett eredményre, mivel a megelőző eljárásban csak az eltérő megállapodás hiányára és a saját, vélelemmel kapcsolatos álláspontjára hivatkozott, azonban a birtokbaadás tényleges megtörténtének időpontjára vonatkozóan nem tett előadást. A Kúria rámutatott, hogy a felperes nem vette figyelembe, hogy az alperesi határozat nem egy konkrét birtokbaadási határnapot rögzít, hanem többféle lehetőséget hordoz magában a birtokbaadás megvalósításának mikéntjére. A felperes a megelőző eljárásban a birtokbaadás ténybeli megtörténtét nem támasztotta alá, így az alperes a kérelem elkésettségét nem állapíthatta meg, következésképp az elsőfok bíróság is helytállóan jutott arra, hogy az alperesi érdekelti kérelem nem késett el.
A Kúria utalt arra is, hogy a felülvizsgálati kérelem azért sem lehetett alapos, mert a felperes a tényleges birtoklást valóban alátámasztó, a kisajátított ingatlanrész kivitelező részére történő átadására alapított hivatkozását a megelőző eljárásban nem adta elő, arra tényként nem hivatkozott, illetve erre vonatkozó bizonyítékot nem csatolt, arra először a keresetében hivatkozott. Az elsőfokú bíróság ennek kapcsán, a keresetben megtett hivatkozás és a peres eljárás során becsatolt bizonyíték tekintetében helytállóan alkalmazta a Kp. 78. § (4) bekezdése alapján fennálló értékelési tilalmat.
A Kúria rámutatott arra, hogy a közigazgatási perbeli bizonyítási szabályok azt a célt szolgálják, hogy a tényállás tisztázására a megelőző eljárásban kerüljön sor, és a peres eljárás ne váljon másod-, vagy harmadfokú közigazgatási eljárássá. A Kp. szabályozása folytán a per kereteire és eredményére kihat az a körülmény is, hogy a felperes a megelőző eljárásban és a keresetében azonos érvek mentén vitatja-e a járulékos költségek megfizetése iránti kérelem elkésettségét, megalapozottságát. A Kúria szerint a Kp. bizonyítási szabályai folytán a keresetben újabb tényállási elemek előadása, valamint a perben benyújtott – a megelőző eljárás idején is rendelkezésre állt, de fel nem használt – bizonyíték főszabályként azért nem vezethet a felperes pernyertességéhez, mert azzal összhangban álló nyilatkozatot a megelőző eljárás során nem tett, a bizonyítékot önhibájából nem csatolta, az azzal igazolható tényre nem hivatkozott, s ezt a közigazgatási perben már nem pótolhatja. A Kp. 78. § (2) bekezdése előírja a bíróság számára, hogy a bizonyítékokat egyenként és összességükben, a megelőző eljárásban megállapított tényállással összevetve értékelje. E rendelkezés azonban nem értelmezhető úgy, hogy a Kp. 78. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában a kizárólag a perben hivatkozott tényt és előterjesztett bizonyítékot is értékelés körébe kellene vonni. A Kúria szerint tehát a Kp. 78. § (2) bekezdését a Kp. 78. § (4) bekezdésével összhangban kell értelmezni.
A Kúria ítélete kapcsán kiemelést igényel, hogy a Kp. 78. § (4) bekezdése az egységes – és álláspontunk szerint helyes – kúriai gyakorlat szerint kizárólag a (bizonyítandó) tényekre vonatkozik, a bizonyítékokra (bizonyító tényekre) nem (ld. elsőként Kfv.II.37.722/2021/7. [közzétéve BH2022. 136. szám alatt is], majd a későbbi gyakorlatból ld. Kfv.III.37.463/2022/4.; Kfv.I.35.470/2022/6.; Kfv.VII.45.216/2022/5.; Kfv.V.35.109/2023/8.; Kfv.V.35.239/2023/8.; Kfv.III.37.730/2023/8.; Kfv.III.37.802/2023/5.; Kfv.I.35.011/2024/7.). Ez azt jelenti tehát, hogy a Kp. 78. § (4) bekezdése csak azt zárja ki, hogy a felperes olyan tényre hivatkozzon elsőként a perben, amelyre a megelőző eljárásban nem hivatkozott, azt viszont nem, hogy a már a megelőző eljárásban is hivatkozott tényt további, új, tehát a megelőző eljárásban be nem csatolt bizonyítékokkal támassza alá. Ehhez képest a Kúria jelen ítéletében több helyütt is úgy fogalmaz, mintha a Kp. 78. § (4) bekezdése nemcsak az új tényekre, hanem az új bizonyítékokra hivatkozást is kizárná. Többek között erre utal a határozat elvi tétele is. Ezen értelmezés helyessége ugyanakkor álláspontunk szerint – a fent hivatkozott határozatokban foglalt jogértelmezés fényében – megkérdőjelezhető.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kúria Kfv.I.37.431/2024/7.
Az Európai Bíróság a korábban törölt haszonélvezeti jogok ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzéséhez kapcsolódó kérdéseket vizsgálta