A Kúria Kfv.III.45.122/2024/4. számú ítéletének tényállása szerint a felperes kérelme nyomán eljárt alperes határozatával öregségi nyugdíjat állapított meg a felperes részére. A felperes ezt követően előterjesztett beadványában a határozat felülvizsgálatát kérte arra hivatkozással, hogy az alperes elmulasztotta szolgálati időként figyelembe venni a középiskolásként díjazás ellenében végzett nyári szakmai gyakorlatát, ekként pedig tévesen határozta meg a nyugdíj folyósításának kezdő időpontját is. A szakmai gyakorlat teljesítésének bizonyítása érdekében indítványozta két tanú meghallgatását.
Az alperes a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 80. § (1a) bekezdése szerinti döntésfelülvizsgálati eljárást indított, amelyet – bizonyítási eljárás lefolytatását követően – végzésével megszüntetett. Végzésének indokolása szerint a tanúk vallomásai alapján nem nyert bizonyítást, hogy a nyári szakmai gyakorlatot a felperes biztosítási jogviszony keretében teljesítette volna, önmagában pedig a díjazás ténye nem alapozza meg a szolgálati időként és jogosító időként történő elismerést. Az alperes az eljárás megszüntetésének jogalapjaként az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 47. § (1) bekezdés c) pontja szerinti okafogyottságot jelölte meg.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes végzését megsemmisítette, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Indokolása szerint az Ákr. 47. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megszüntetési ok minden olyan helyzetre vonatkozik, amikor az eljárás lefolytatásától várható eredmény az ügyfél számára már közömbös, az jogát vagy jogos érdekét már nem érinti, illetve hivatalbóli eljárás esetén a közérdeket nem szolgálja, továbbá az eljárástól joghatást kiváltó eredmény nem várható. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy jelen esetben a felperes oldalán nem volt olyan érdekmúlás, amely miatt kérelmének érdemi elbírálására ne tartana igényt, így az eljárás a kérelmet benyújtó ügyfél vonatkozásában nem vált okafogyottá. Az alperes két és fél éven keresztül zajló bizonyítási eljárást követően érdemi döntés nélkül megszüntette eljárását, ami sértette a felperes tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát, valamint az Ákr 1-2. §§-ának alapelvi rendelkezéseit is. A felperes kérelme alapján az alperesnek érdemben kellett volna állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a nyári szakmai gyakorlat szolgálati időként elismerhető-e. Utalt arra is, hogy a bíróság az ügy érdemét érintő, anyagi jogi kérdésben folytatott bizonyítást a döntésfelülvizsgálati eljárásban, amelyet így az Ákr. 47. § (1) bekezdés c) pontja alapján nem szüntethetett volna meg végzéssel.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen kérelemre indult eljárásnak minősítette a döntésfelülvizsgálati eljárást, holott az hivatalból indult. Márpedig egy hivatalból indult eljárásban a kérelem elutasításáról nem lehet dönteni, ilyen esetben jogsértés hiányában az eljárás megszüntetésének van helye. Kifejtette, hogy az eljárást megszüntető végzés önálló jogorvoslattal támadható, így az ügyfél jogorvoslati joga nem sérült. A bíróság az így meginduló perben vizsgálhatja, hogy helye volt-e az eljárás megszüntetésének, azaz jogszerűen döntött-e az alperes az elismerni kért időszakok szolgálati időként való el nem ismeréséről.
Utalt arra is, hogy a felperes beadványában az öregségi nyugdíjat megállapító határozat felülvizsgálatát kérte, így az alperesnek a Tny 80. § (1a) bekezdése alapján lehetősége lett volna a nyugellátást magasabb összegben megállapítani, ha a törvényi feltételek teljesültek volna. Előadta, hogy az Ákr. 3. §-a és 104. § (1) bekezdés a) pontja alapján hivatalból indíthatta meg ezen eljárást, amit megerősít az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára által kiadott eljárásrend is. Hangsúlyozta, hogy a döntésfelülvizsgálati eljárás saját hatáskörben lefolytatott hivatalbóli eljárás, hasonlóan az Ákr. 120. § szerinti eljáráshoz. Utalt arra, hogy a végzés egyértelműen tartalmazza, hogy mely jogszabályi rendelkezések alapján, milyen okból nem volt elismerhető a hivatkozott időtartam.
Érvelése szerint az alperes a felperes kérelmében foglaltak alapján, azonban hivatalból indított döntésfelülvizsgálati eljárást, azonban bizonyítékok hiányában nem volt megállapítható, hogy a felperes a szakmai gyakorlatot biztosítási jogviszony keretében teljesítette volna, ezért annak időtartamát szolgálati időként elismerni nem lehetett. Ekként az eredeti nyugdíjmegállapító határozat vonatkozásában jogszabálysértés nem történt, azaz nem volt szükség annak módosítására, visszavonására. A folyamatban lévő eljárás lezárására csak hatósági döntéssel kerülhet sor, így az alperes jogszerűen szüntette meg az eljárást az Ákr. 47. § (1) bekezdés c) pontja alapján. Utalt rá, hogy kérelemnek helyt adó vagy azt elutasító határozatot csak akkor lehetett volna hozni, ha az eljárás az ügyfél kérelmére indult volna. Végül kiemelte, hogy a Tny. 80. § (1) és (1a) bekezdésében szabályozott hivatalbóli döntésfelülvizsgálati eljárás a saját döntés hivatalbóli felülvizsgálatának speciális esete.
A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy jelen esetben az alperes nem felügyeleti szervként járt el, ezért a felügyeleti eljárás szabályai nem voltak alkalmazhatóak. Az Ákr. nem ismeri a „döntésfelülvizsgálati eljárás” kifejezést sem, e fogalom csak a Tny-ben jelenik meg, a Tny. 95. § előtti alcím részeként. A Kúria utalt arra is, hogy a Tny. 95. § (2) bekezdése kifejezetten elhatárolja a Tny. 80. §-ában rögzített újramegállapítási eljárás szabályait a hatóság Ákr-ben biztosított, a döntés módosítására vagy visszavonására vonatkozó jogától.
A Kúria megállapította, hogy a Tny. 80. § (1a) bekezdése egy olyan speciális, ágazati szabály, amely lehetőséget ad a végleges hatósági határozat megváltoztatására egy olyan eljárás keretében, amely nem az Ákr. jogorvoslatról szóló IX. fejezetében meghatározott általános szabályokon alapul. Az Ákr. 113. § (1)-(2) bekezdése felsorolja a kérelemre és hivatalból induló jogorvoslati eljárásokat, ezek között a Tny 80. § szerinti eljárás nem szerepel. Az Ákr. 113. §-ában felsorolt eljárásokhoz képest a jogalkotó a Tny. 80. § (1a) bekezdésében a nyugellátás újramegállapítását tette lehetővé akár kérelemre, akár hivatalból induló eljárás keretében. A Tny. 80. §-a kötelezettséget ír elő a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv számára, hogy ha a nyugdíj határozattal történő megállapítása során jogszabálysértés, mulasztás, vagy a rendelkezésre álló adatok hiányossága miatt nem a jogszerzésnek megfelelő összegű nyugdíjat állapított meg, akkor azt az újramegállapítás keretében változtassa meg. A jogszabálysértő döntés felülvizsgálatát e szabály alapján időbeli korlátozás nélkül kérheti a jogosult, továbbá ha a felülvizsgálatot megalapozó körülmény a megállapító szerv tudomására jut, akkor az szintén, időbeli korlátozás nélkül, hivatalból is köteles elvégezni az újramegállapítást.
A Kúria kiemelte ugyanakkor, hogy különbséget kell tenni a kérelemre és a hivatalból induló eljárások között. Ha egy eljárás hivatalból és kérelemre is megindulhat, és az ügyfél kifejezett kérelmet terjeszt elő az eljárás megindítására, akkor a hatóság az adott ügyben kérelemre jár el. A kérelemre induló eljárásban az Ákr. 3. § szerinti hivatalbóliság elve abban nyilvánul meg, hogy az ügyféli kérelemre indult eljárást a hatóság bizonyos feltételek esetén az ügyfél kérelmétől függetlenül folytathatja, továbbá a hatóság a kérelemre indult eljárásban is hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, és a kérelemtől függetlenül felülvizsgálhatja a saját és a felügyelete alá tartozó hatóság döntését és eljárását.
A Kúria rögzítette, hogy az alperes egy államtitkár által kiadott eljárásrendre alapítottan indított hivatalbóli eljárást. Ezen eljárásrend azonban nem minősül az Alaptörvény T) cikke értelmében jogszabálynak, illetve a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény értelmében közjogi szervezetszabályozó eszköznek sem, következésképp az nem teremthet új jogokat vagy kötelezettségeket, és nem lehet kötelező érvényű olyan személyekre, akik nem tartoznak az államtitkár közvetlen irányítása alá. Az eljárásrenddel szemben a Tny. 80. § (1a) bekezdése a nyugdíj újramegállapítására irányuló eljárás megindulását az ügyfél kérelmére is lehetővé teszi, ezért a felperes ilyen irányú kérelmet nem lehetett volna a belső eljárásrendre hivatkozással figyelmen kívül hagyni. Az eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtása esetén a hatóságnak a kérelem alapján kell eljárnia, a kérelem nem mellőzhető arra hivatkozással, hogy az eljárás hivatalból is megindítható lenne. Ennélfogva jelen esetben az alperesnek a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a felperesi kérelemről érdemben kellett volna döntenie.
Végül kiemelte, hogy az Ákr. 47. § (1) bekezdés c) pontja az eljárás megszüntetésének azon esetköreit foglalja össze, amikor az eljárás lefolytatásától várható eredmény az ügyfél számára már közömbös, a jogát vagy jogos érdekét már nem érinti, illetve a közérdeket nem szolgálja, továbbá az eljárástól érdemi joghatást kiváltó eredmény nem várható. Annak eldöntése ugyanakkor, hogy az adott ügyben fennáll-e az okafogyottság, a hatóság mérlegelési körébe tartozik, ez e körben hozott döntés pedig a megszüntető döntés elleni jogorvoslat keretében felülvizsgálható. Végül utalt rá, hogy a Tny. 80. § (1a) bekezdése szerinti újramegállapítási eljárás az Ákr. 120. § szerinti döntésmódosítási és -visszavonási, illetve az Ákr. 121. § szerinti felügyeleti eljárással nem azonosítható, ezek ugyanis hivatalból induló jogorvoslati eljárások, míg előbbi eljárás kérelemre és hivatalból is megindulhat. Ezen felül az Ákr. említett rendelkezéseihez képest a Tny. 80. § (1a) bekezdése speciális ágazati szabályozás, amely mellett az Ákr. szabályai nem alkalmazhatóak.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.III.45.122/2024/4.
