A Kúria Kfv.VII.45.086/2024/7. számú ítéletének tényállása szerint a felperes egy betéti társaság beltagja, élettársa pedig annak kültagja és ügyvezetője volt. Az alperes egy munkabaleset kapcsán foglalkoztatás-felügyeleti hatósági eljárást indított a társasággal szemben, amely során meghallgatás céljából tanúként idézte a felperest. A felperes személyazonosságának igazolását követően megtagadta a vallomástételt az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 66. § (3) bekezdés b) pontja alapján, arra hivatkozással, hogy a munkabaleset kapcsán zajló büntetőeljárásban a rendőrség jelezte számára, hogy kihallgatják, azt azonban nem hozták tudomására, hogy milyen minőségében kerül majd sor erre.
Az alperes ezt követően végzésével 150.000 Ft eljárási bírsággal sújtotta a felperest. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott okból a tanúvallomás megtétele kizárólag azon kérdésekben tagadható meg, amelyekre adandó válaszában a tanú saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Utalt arra, hogy e tanúzási akadály körében figyelemmel kell lenni a hatóság tényállás-tisztázási kötelezettségére is. Az ügyben olyan ténykérdések is felmerülhetnek, amelyek semmilyen összefüggésben nincsenek az önvádra kötelezés tilalmával, a tanú pedig nem láthatja előre, hogy a hatóság milyen tartalmú és mely tényekre vonatkozó kérdéseket fog feltenni. Kifejtette, hogy erre figyelemmel a felperes nem tagadhatta volna meg teljes mértékben a vallomástételt az önvádra kötelezés tilalmára hivatkozással, ezért az Ákr. 77. § (1) bekezdés alapján vele szemben eljárási bírság kiszabásának volt helye.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését. Az elsőfokú bíróság a keresetet jogerős ítéletével elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az Ákr. 66. § (3) bekezdés b) pontja szerinti önvádra kötelezés tilalma nem abszolút hatályú mentességi ok, amelyre hivatkozással a tanú meghallgatás kezdetén szabadulna a vallomástételi kötelezettség alól. A tanúvallomás megtagadásának ezen oka arra szolgál, hogy a tanú a konkrét kérdés ismeretében a válaszadást megelőzően mérlegelhesse, hogy válaszával kimerítené-e az Ákr. 66. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltakat, és ezáltal megnyílik-e mentességi joga. Utalt arra is, hogy a tényállás teljeskörű tisztázásához közérdek fűződik. Jelen esetben a felperes vallomástételi kötelezettségét önhibából eredően megsértette, ezzel a tényállás tisztázását indokolatlanul akadályozta, ekként a vele szemben kiszabott eljárási bírság jogszerű volt.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt büntetőeljárás van folyamatban vele szemben, amelynek időközben gyanúsítottja lett. A büntetőeljárás és a hatósági eljárás tényállása azonos, így a tanúként való meghallgatása során beszerzett információk szükségképpen hozzájárulnának a bűncselekmény tényállásszerűvé tételéhez, a gyanú megalapozásához és az elkövető kilétének beazonosításához. E körülmény folytán a tanúvallomás megtételét az Ákr. 66. § (3) bekezdés b) pontja alapján teljes egészében megtagadhatta az alperes előtti eljárásban. Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság jogértelmezése azzal járna, hogy a hatósági eljárásban a tanú nem tagadhatná meg a tanúvallomást akkor sem, ha az ő vagy közeli hozzátartozójának gyanúsítása a büntetőeljárás során megalapozottan várható. Kiemelte, hogy az azonos tárgykörben zajló foglalkozás-felügyeleti eljárás és büntetőeljárás során az egyes kérdések feltétele esetén két lehetősége van: vagy bűncselekmény elkövetésével vádolja saját magát vagy hozzátartozóját, vagy pedig minden kérdésre külön-külön megtagadja a választ. Hivatkozott az Európai Unió Bíróságának C-481/19. sz. ügyben hozott határozatára és az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. és 48. cikkeiben foglalt alapjogokra.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta ítéletével.
Ennek indokolásában kifejtette, hogy az Ákr. szerint a tanú főszabályként köteles tanúvallomást tenni. Kivételt jelent a tanúvallomás megtagadásának joga, amelynek egyik esetköre az Ákr. 66. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt önvádra kötelezés tilalma, azaz ha a tanú saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.
A Kúria ugyanakkor kiemelte, hogy a tanúvallomástétel megtagadásának joga nem jelent mentességet a hatósággal való együttműködés alól. Az önvádra kötelezés tilalma az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében szabályozott alapjogok érvényesülését biztosítja, és ekként a tényállástisztázási kötelezettség teljesítésének korlátját jelenti. Ha ugyanis a tanú a vallomástételt az önvádra kötelezés tilalmára hivatkozással megtagadja, és e nyilatkozata alapos, akkor a hatóság őt vallomástételre nem kényszerítheti, az e körbe eső tényekre nem kell nyilatkoznia, illetve az e körben feltett kérdésekre nem kell válaszolnia. A vallomástétel megtagadására vonatkozó nyilatkozat alaposságáról a hatóságnak kell döntenie, ha pedig a tanú mentességi ok hiányában tagadja meg a vallomástételt, úgy az Ákr. 77. § (1)-(3) bekezdése szerinti jogkövetkezmények alkalmazásának van helye.
A Kúria rámutatott, hogy ha a hatóság vizsgálata egy adott tény tisztázására irányul, és az önvádra kötelezés tilalmára hivatkozás csak erre a tényre vonatkozik, akkor a megtagadás általános mentességet eredményez a tanúvallomás megtétele alól. Ha viszont a hatóság vizsgálatának tárgya összetett, azaz az eljárás több elkülönülő tény tisztázására irányul, és az önvádra kötelezés tilalmára hivatkozás nem az összes tényre vonatkozik, akkor a megtagadás csak részmentességet eredményez, vagyis a tanú csak az adott, az önvádra kötelezés tilalmával érintett tény tekintetében tagadhatja meg a tanúvallomást. E tekintetben a mentességi jog elsőbbséget élvez a tényállástisztázási kötelezettséghez képest.
Rögzítette a Kúria, hogy az alperes foglalkoztatás-felügyeleti hatóságként a jogszabályi minimumkövetelmények foglalkoztatók általi megtartását ellenőrzi és szankcionálja. E minimumkövetelmények rendkívül sokrétűek, így azok ellenőrzése és szankcionálása komplex hatósági feladat. A foglalkoztatás-felügyeleti hatósági eljárás célja nem a büntetőjogi felelősséget megalapozó tényállás feltárása, ennélfogva csak a konkrét hatósági ügyben tisztázandó tények alapján dönthető el, hogy a tanúvallomás egészben vagy részben való megtagadása indokolt-e. Önmagában az a tény, hogy a büntetőeljárás és a hatósági eljárás előzménye ugyanazon munkabaleset volt, illetve hogy az ezen eljárásokat folytató hatóságok együttműködnek, nem alapozza meg a tanúvallomás teljes megtagadását. Ha azonban a hatóság által tisztázandó konkrét tény tekintetében az önvádra kötelezés tilalma fennáll, a tanú a vallomástételt e körben megtagadhatja.
A Kúria kiemelte, hogy a perbeli esetben a felperes úgy tagadta meg a tanúvallomás megtételét, hogy nem bírt tudomással arról, hogy az alperes konkrétan mely tényekre vonatkozóan kívánja meghallgatni. A felperesnek a tanúvallomás megtagadását megelőzően meg kellett volna győződnie arról, hogy milyen tényekre vonatkozóan kívánják meghallgatni. A felperes ezért részben alaptalanul hivatkozott arra, hogy a hatósági eljárás és a büntetőeljárás vizsgálati köre a tényállás felderítése körében azonos, ugyanis az alperes eljárása a foglalkoztatási jogviszonyt szabályozó valamennyi jogszabályban szereplő minimumkövetelmény, és nem csak a munkabalesettel kapcsolatos követelmények megtartásának vizsgálatára irányulhat. A felperes a tanúvallomás megtagadásakor még nem tudta, hogy az alperes azonos vizsgálati körben, a büntetőjogi felelősség szempontjából releváns tények tisztázása érdekében kívánta-e tanúként meghallgatni. Erre figyelemmel a felperes a hatósági eljárásban alaptalanul tagadta meg teljeskörűen a tanúvallomás megtételét, ezzel az eljárás lefolytatását akadályozta, így az alperes jogszerű módon sújtotta őt eljárási bírsággal az Ákr. 77. § (1) bekezdése alapján. A Kúria végül kiemelte, hogy az alperes a tisztességes hatósági ügyintézéshez való jogra figyelemmel a tanú meghallgatását az Ákr. 66. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott mentességi okra figyelemmel köteles foganatosítani, ugyanakkor nem jelenti a tisztességes eljárás sérelmét önmagában az, hogy a hatóság tanúként hallgatja meg azon személyt, akinek a büntetőeljárásban meghallgatása várható, illetve hogy az érintett hatóságok folyamatban lévő eljárásokban együttműködnek.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.VII.45.086/2024/7.
