A Kúria Kfv.III.45.050/2024/5. számú ítéletének tényállása szerint az alperes foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzést folytatott le a felperes munkáltató egyik foglalkoztatási helyszínén. Az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv szerint a helyszínen dolgozó, tanúként is meghallgatott harmadik országbeli állampolgár a felperesnél dolgozott sírásó munkakörben, munkaszerződés alapján. Az alperes megkeresésére az idegenrendészeti hatóság akként nyilatkozott, hogy a felperes az ellenőrzés időpontjában nem rendelkezett tartózkodásra jogosító okmánnyal. Az alperes ezt követően végzést hozott a hatósági eljárás megindításáról, amelyről értesítette a felperest, aki azonban az eljárás során nyilatkozatot nem tett, iratbetekintési jogával nem élt, a tanúmeghallgatásokat nem vitatta.
Az alperes ezt követően meghozta határozatát, amelyben a felperessel szemben munkaügyi bírságot szabott ki, figyelemmel arra, hogy a felperes a harmadik országbeli állampolgárt az érintett időszakban munkavégzésre jogosító engedély nélkül foglalkoztatta. Utalt arra, hogy a tényállást a tanúk nyilatkozatai, az idegenrendészeti hatóság adatszolgáltatása, valamint a helyszíni ellenőrzés során készült fényképek alapján állapította meg.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, amelyben többek között vitatta az alperes által foganatosított tanúbizonyítási eljárás szabályszerűségét. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (4) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy az új tény perbeli hivatkozásának feltétele, hogy felperest e körben ne terhelje mulasztás, vagy a mulasztással kapcsolatban ne álljon fenn önhiba. Kiemelte, hogy az alperes megküldte a felperesnek a helyszíni ellenőrzés jegyzőkönyvét, értesítette őt a bizonyítékok alapján feltárt tényállásról, továbbá tájékoztatta arról, hogy nyilatkozatot tehet. A felperes ugyanakkor az alperes tájékoztatására nem reagált, a hatósági eljárás során nem vitatta a jegyzőkönyvek tartalmát, valamint nem hivatkozott azokra a tényekre sem, amelyeket keresetlevelében utóbb állított és vitatott. Utalt arra is, hogy az alperes nem volt köteles a tanúk meghallgatásáról készült jegyzőkönyvek felperes részére történő megküldésére. Az alperes mindezek alapján nem követett el jogszabálysértést a tanúk meghallgatása során. Megállapította, hogy a felperes a megelőző eljárásban nem vitatta azt a tényt, hogy a harmadik országbeli munkavállalót engedély nélkül foglalkoztatta, így az alperes jogszerűen állapította meg a jogsértést és szabott ki munkaügyi bírságot. Ennek alátámasztására hivatkozott a BH2022.136. számú eseti döntésre.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a jogerős ítélet iratellenes megállapításokat tartalmaz, mivel a per során nem új tényt állított, hanem az alperes által készített jegyzőkönyv azon megállapítását kérte figyelembe venni, hogy a tanúként meghallgatott harmadik országbeli állampolgár munkavállaló nem tud magyarul olvasni, amelyet a jegyzőkönyv is tanúsít. Kiemelte, hogy ezzel nem új tényre hivatkozott, hanem az alperes által a megelőző eljárásban készített iratokkal bizonyította a hatósági eljárás jogszabályba ütközését, ezért a keresetét a Kp. 78. § (4) bekezdésére hivatkozással nem lehetett volna elutasítani. Hivatkozott arra is, hogy iratellenes azon ítéleti megállapítás, miszerint a bírósági eljárásban sem vitatta azt a tényt, hogy a harmadik országbeli állampolgárt engedély nélkül foglalkoztatta.
A Kúria ítéletével hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet.
Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében vitatta a Kp. 78. § (4) bekezdésének alkalmazhatóságát. Kiemelte, hogy e rendelkezés a közigazgatási perbeli bizonyításra vonatkozó speciális szabály, amely eltér a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános bizonyítási szabályaitól. Ezen eltérés indoka, hogy a közigazgatási pert általában megelőzi egy közigazgatási eljárás, a Kp. 78. § (4) bekezdésében foglalt szabály pedig ennek a bizonyítási eljárásban megmutatkozó következménye.
A Kp. 78. § (4) bekezdéséhez fűzött törvényi indokolást idézve kiemelte, hogy a közigazgatási perben a bizonyítás szabályozása többek között azt a célt szolgálja, hogy a tényállás tisztázásának helye a megelőző eljárás legyen, és a bírósági eljárás ne váljon másod- vagy harmadfokú közigazgatási eljárássá. A megtámadási perek esetében a feleknek a megelőző közigazgatási eljárás során kell mindent megtenniük annak érdekében, hogy a tényállás teljes mértékben tisztázásra kerüljön, ezt a célt szolgálja, hogy a megelőző eljárásban nem értékelt tényre – főszabályként – nem lehet hivatkozni. Kivételt ez alól csak azok az esetek képeznek, amikor a félnek nem róható fel az, hogy a megelőző eljárásban nem került az értékelésre. Mindezt a tételes jogban a Kp. 78. § (4) bekezdése fejezi ki, e rendelkezés szerint ugyanis a felperes a közigazgatási perben nem hivatkozhat olyan általa ismert tényre vagy körülményre, amelyre a megelőző eljárás során önhibájából nem hivatkozott. A bírói gyakorlatra, köztük a BH2022. 136. számon közzétett határozatra hivatkozással kiemelte, hogy e szabály a megelőző eljárásban fennálló tényekre történő perbeli hivatkozás, és nem a megelőző eljárásban már hivatkozott tények alátámasztására szolgáló bizonyítási indítványok, bizonyítékok előterjesztése elé állít korlátot. Ha a felperes a megelőző eljárásban már hivatkozott tény vagy körülmény vonatkozásában nem hivatkozott egy adott bizonyítékra vagy bizonyítási indítványra a megelőző eljárásban, ez nem zárja ki ezen bizonyíték és bizonyítási indítvány közigazgatási bíróság általi figyelembevételét. A Kúria kiemelte, hogy mindezek következtében a felülvizsgálati eljárás során annak vizsgálatát, hogy a bíróság a Kp. 78. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően értékelte-e a bizonyítékokat, megelőzi annak értékelése, hogy betartotta-e a Kp. 78. § (4) bekezdésében foglalt tilalmat.
Rögzítette, hogy a konkrét ügyben a munkaügyi bírság kiszabásának oka a harmadik országbeli állampolgár szabálytalan foglalkoztatása volt, így az a tény, hogy a felperes valóban foglalkoztatta-e a nevezett személyt, a megelőző eljárás és a bírósági eljárás központi kérdése volt. A felperes azonban ezzel kapcsolatban semmilyen nyilatkozatot, észrevételt nem tett a megelőző eljárás során. Ha a foglalkoztatás ténye nem állt volna fenn, arról a felperesnek a hatósági eljárás során – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti jóhiszemű és együttműködő magatartási követelményből is eredően – tájékoztatnia kellett volna az alperesi hatóságot. A felperes ezt azonban elmulasztotta, és a foglalkoztatás hiányára csak a peres eljárásban hivatkozott először, amely hivatkozása azonban már a Kp. 78. § (4) bekezdésébe ütközött. A felperes nem utalt arra sem, hogy e tényt a megelőző eljárásban önhibáján kívül nem ismerte, vagy arra önhibáján kívül nem hivatkozott. Erre figyelemmel helytállóan jutott arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy e tény figyelembevételére a peres eljárás során már nem volt lehetőség. A Kúria megjegyezte, hogy a jogerős ítélet azt valóban tévesen tartalmazza, hogy a felperes a bírósági eljárás során ne hivatkozott volna e körülményre.
A Kúria megállapította, hogy a felperes által a keresetében hivatkozott egyéb tények már valóban nem új tényállítást tartalmaztak, hanem az alperes közigazgatási szerv eljárása szabálytalanságának alátámasztására szolgáltak, kiemelten a tanúk meghallgatásával és az erről készült jegyzőkönyvekkel összefüggésben. A Kúria szerint ugyanakkor a felperes e hivatkozásai alaptalanok voltak. A tanúmeghallgatási jegyzőkönyvből nem lehet olyan következtetésre jutni, hogy a meghallgatott tanú ne tudna magyarul olvasni, abban ugyanis rögzítésre került, hogy a tanú a jegyzőkönyvet annak elolvasása után, mint a valósággal mindenben egyezőt írta alá, továbbá a tanú az eljárás során és később sem sérelmezte, hogy azt nem tudta volna elolvasni. Végül a Kúria utalt arra, hogy nem valósított meg eljárási szabálysértést az alperes akkor sem, amikor a két tanút egymással párhuzamosan, egyidejűleg hallgatta meg.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.III.45.050/2024/5.