
Befektetési megállapodást köt egymással az Európai Unió és Kína
Hétéves előkészület és tárgyalássorozat után 2020 utolsó napjaiban bejelentették, hogy befektetési megállapodást köt egymással az Európai Unió és Kína.

AZ EJEB ítélete a J. A. kontra Svájc ügyben
Az EJEB szerint Svájc – az elkövetett bűncselekményekre tekintettel – jogszerűen vonta vissza a spanyol állampolgár svájci tartózkodási engedélyét.

A bank felelősségének kérdései NFC-funkciós bankkártya alkalmazása esetén
Az alapeljárásban, a felperes által támadott általános szerződési feltétel szerint a bankszámla-tulajdonos viseli az NFC-funkciós bankkártya visszaélésszerű használatának kockázatát. Az EUB döntése alapján a bank saját felelősségének kizárása vagy korlátozása során nem hivatkozhat arra, hogy lehetetlen az érintett fizetési eszközt letiltani vagy annak további használatát megakadályozni.

Tisztességtelen-e az adós összes munkabérének és jövedelmének a hitelezőnél nyitott fizetési számlán való elhelyezését előíró szerződéses kikötés?
Az EUB álláspontja szerint az árukapcsolás tilalma alóli kivételekre vonatkozó rendelkezésekkel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a hitelező számára, hogy a kölcsön összegétől, esedékességétől és futamidejétől függetlenül, a kölcsön nyújtásának feltételéül szabja az adós összes munkabérének vagy hasonló jövedelmének a hitelezőnél nyitott fizetési számlán való elhelyezését.

Fogyasztói kölcsönszerződésben a banki költségek viselését előíró szerződéses kikötések tisztességtelenségének megítélése
Az EUB álláspontja szerint az olyan, nem kamatjellegű hitelköltségekre vonatkozó szerződési feltétel, amely a hitelező gazdasági tevékenységének a költségeit a fogyasztóra hárítja, jelentős egyenlőtlenséget idézhet elő a fogyasztó kárára abban az esetben, ha ez a fogyasztóra aránytalan költséget terhel.

A szerződéskötés körében elvárható gondosság kiterjed arra, hogy a fogyasztónak nem minősülő szerződő fél a szerződést elolvassa
A Kereskedelmi Választottbíróság hangsúlyozta, hogy a fogyasztónak nem minősülő, jelentős üzleti forgalmat szakcégként bonyolító megrendelőtől a szerződéskötés körében annyi gondosság elvárható volt, hogy a szerződést elolvassa, és az, hogy ezt – bevallottan – elmulasztotta, az ő terhére jött figyelembe.

Öröklési szerződés érvénytelensége
A Kúria szerint az öröklési szerződés kettős természetű: formáját tekintve végrendelet, de tartalma szerint tartási vagy életjáradéki szerződés. Az öröklési szerződés csak az érdekelt által érvényesített megtámadási ok alapján, a perben álló felek egymás közti viszonyában nyilvánítható érvénytelennek.

Fogyasztói kölcsönszerződésben a szerződéskötési díjat az adósra hárító szerződéses kikötés tisztességtelenségének megítélése
Az EUB állást foglalt abban a kérdésben, hogy a hitelnyújtó pénzügyi intézmények milyen feltételek teljesülésekor tarthatnak igényt szerződéskötési díjra, fogyasztókkal kötött kölcsönszerződések esetén. Az ítélet szerint a pénzügyi intézménynek többek között azt kell bizonyítania, hogy a szóban forgó díj nem idéz elő jelentős egyenlőtlenséget a fogyasztó kárára.

Negyven év a magyar jogász társadalom szolgálatában
Interjú Dr. Benisné dr.Győrffy Ilonával

A rémhírterjesztés tényállásához fűzött alkotmányos értelmezési követelményről és az ún. közvetlen (kivételes) panasz befogadhatóságáról büntetőügyekben
Az Alkotmánybíróság e határozatában egyrészt a rémhírterjesztés új törvényi tényállásához fűzött alkotmányos értelmezési követelményt, amelyben a bűncselekmény szubjektív oldalát, a szándékosság megállapításának feltételeit konkretizálta. Másrészt megerősítette a korábbi határozatában felállított mércét a Büntető Törvénykönyv normáit támadó közvetlen (kivételes) panaszok befogadhatóságával kapcsolatban.
