
Célokról, eszközökről, módszerekről és kihívásokról – Az alapjogi bíráskodás módszertani kérdései
2021. október 27-én online konferencia került megrendezésre, amelyen Tóth J. Zoltán moderálása mellett Sulyok Tamás (AB) és Paczolay Péter (EJEB) beszélgettek az alapjogi bíráskodás egyes kérdéseiről, tekintettel az AB és az EJEB eljárása közötti különbségekre is. A rendezvényen elhangzottakról összefoglaló készült.

Fejlemények a jogállamisági mechanizmus elleni magyar-lengyel kereset ügyében
Sorozatunk következő adásában Lehóczki Balázs, az Európai…

A bírák áthelyezése sértheti a függetlenség elvét
Az EUB szerint sértheti a bírák elmozdíthatatlanságának és függetlenségének elvét, ha a bírót saját belegyezése nélkül másik bíróságra vagy ugyanazon bíróság másik kollégiumába helyezik át.

Az útlevél kötelező, de hiánya aránytalanul nem büntethető
Az EUB szerint az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogával nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amellyel a tagállam büntetőjogi szankciók terhe mellett arra kötelezi a saját állampolgárait, hogy érvényes személyazonosító igazolványt vagy útlevelet tartsanak maguknál, amikor egy másik tagállamba utaznak.

Európa jövőjének dickens-i meghatározói
A tavaly megjelent Európai körkép című kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa: az Európai Unió tagállamai – Magyarország és a Brexit miatt az Egyesült Királyság kivételével – a globalizáció kihívásaira adott válaszaik alapján hogyan értelmezik, alkalmazzák az EU értékrendjét a rendelkezésre álló nyilvános adatok, a nemzetközi és civil szervezetek, intézmények által kiadott elemzések, értékelések és országjelentések tükrében. A kötet egyik szerzője Sulyok Márton, az MJE közjogi szakreferense, aki nemrégiben tartott egy előadást a kiadvány bemutatóján, ahol Európa jövőjének dickens-i meghatározóiról beszélt.

Elindult a strasbourgi bíróság híreinek első évada
A luxembourgi bíróság híreivel párhuzamosan elindult az…

Az átláthatóság és a közigazgatási eljárások szabályozása – Hohmann Balázs doktori értekezésének vitája
2021. november 5-én kerül sor a PTE Doktori Iskolájában Hohmann Balázs: Az átláthatóság értelmezése és követelményrendszere a közigazgatási hatósági eljárások tükrében c. PhD doktori értekezésének nyilvános vitájára.

Tíz év jogalkotása – szakmai konferencia
2021. október 15-én (pénteken) került megrendezésre a Magyar…

ŐSZI ÖTÖS – kreditpontos képzéssorozat indul a Munkajogi Szakág szervezésében
2021.10.26 és 2021.11.22. között öt alkalmas munkajogi előadássorozat…

Meghívó „A bírósághoz fordulás jogát segítő jogintézmények a polgári perekben” címmel megrendezésre kerülő konferenciára
A bírósághoz fordulás jogát segítő jogintézmények a…
