A Kúria Kfv.V.37.171/2026/3. számú határozatának tényállása szerint az indiai állampolgár felperes érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezett, amely alapján munkát végzett. A felperes a tartózkodási engedély hatályának lejártát megelőzően, 2024. október 6. napján elektronikus úton, az Enter Hungary rendszeren keresztül foglalkoztatási célú tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet nyújtott be az elsőfokú idegenrendészeti hatósághoz. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság arról tájékoztatta a felperest, hogy a kérelemhez csatolnia kell a szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást és egy fényképet, a szálláshely-igazolást nyomtatványon kell előterjesztenie, továbbá meg kell jelennie személyesen a biometrikus adatai rögzítése érdekében. A felperes e hiányokat pótolta, így az elsőfokú idegenrendészeti hatóság 2024. október 10. napján érkeztette a kérelmet, amelyről igazolást küldött a felperesnek.
A felperes munkáltatója (a továbbiakban: foglalkoztató) a felperes által betöltött munkakörre 2024. október 11. napján munkaerőigényt terjesztett elő.
Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság megkeresésére a foglalkoztatási cél fennállásának megítélésére hatáskörrel rendelkező szakhatóság elutasító szakhatósági állásfoglalást adott, arra hivatkozással, hogy a foglalkoztató nem rendelkezett érvényes munkaerőigénnyel a 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 19. § (2) bekezdés a) pontja alapján a kérelem benyújtásának napján vagy az azt követő két munkanapon belül.
Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság az elutasító szakhatósági állásfoglalásra figyelemmel határozatával elutasította a felperes kérelmét, egyidejűleg rendelkezett a fekoeres kiutasításáról.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság alperes (a továbbiakban: OIF) az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában rámutatott, hogy a II. rendű alperes mint másodfokú szakhatóság szintén nem támogatta a felperes foglalkoztatását. Ennek indoka az volt, hogy a felperes kérelme 2024. október 6-án, ehhez képest a foglalkoztató munkaerőigénye csak 2024. október 11-én, két munkanapon túl került benyújtásra, így utóbbi nem volt érvényes. Utalt arra, hogy az elutasító szakhatósági állásfoglalás kötelező erővel bír rá nézve, ezért a kérelem elutasításáról kellett rendelkeznie.
A felperes keresettel támadta az OIF határozatát. Ebben azzal érvelt, hogy a kérelmét 2024. október 10. napján, és nem pedig 2024. október 6. napján nyújtotta be, ekként a foglalkoztató érvényes munkaerőigény-bejelentéssel rendelkezett a kérelem benyújtását követő napon, 2024. október 11. napján. Ennélfogva a kérelem elutasításának nem lett volna helye. Utalt arra, hogy a kérelmének előterjesztése csak a szolgáltatási díj megfizetését és a biometrikus adatok rögzítését követően történt meg, így az ezt megelőzően, 2024. október 6. napján beadott adatlap az eljárás megindítására nem volt alkalmas. Utalt a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény (a továbbiakban: a Btátv.) 168. § (11) bekezdéséhez fűzött indokolásra, amely szerint a rögzített és visszaigazolt, de a személyes megjelenés elmaradása miatt be nem nyújtott kérelmeket az idegenrendészeti hatóság törli, amiből szintén az következik benyújtott kérelem csak a biometrikus adatokkal is rendelkező kérelem minősülhet.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította.
Ítéletlenek indokolásában rögzítette, hogy a felperes 2024. október 6. napján terjesztette elő a kérelmét elektronikus úton, majd 2024. október 10. napján jelent meg személyesen az elsőfokú hatóságnál, a foglalkoztató pedig 2024. október 11. napján nyújtotta be a munkaerő-igénylést. Ekként abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a tartózkodási engedély iránti kérelem elektronikus előterjesztésének avagy a felperes személyes megjelenésének időpontja tekintendő a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés a) pontja alkalmazásában a kérelem benyújtási időpontjának. E rendelkezés szerint ugyanis érvényes munkaerőigénynek csak az a munkaerőigény minősül, amelyet a foglalkoztató a kérelem benyújtásával egyidejűleg, vagy legkésőbb az attól számított két munkanapon belül nyújt be.
Kifejtette, hogy a Btátv. 168. § (11) bekezdése egy fikciót állít fel, amely szerint az elektronikus úton előterjesztett kérelem akkor minősül a hatósághoz érkezettnek, ha a kérelmező eleget tesz díjfizetési és személyes megjelenési kötelezettségének. A személyes megjelenés időpontja azonban a kérelem benyújtásának időpontjára nincs kihatással, tehát az az Enter Hungary elektronikus felületen történő benyújtás időpontjában rögzül. A Btátv. 168. §-ához fűzött indokolásban a jogalkotó egyértelművé tette, hogy a kérelmezőnek a kérelem elektronikus úton történő benyújtását követően kell személyesen megjelennie a biometrikus adatfelvétel érdekében. A törvény és az indokolás sem utal arra, hogy a benyújtás időpontjának a személyes megjelenés időpontját kell tekinteni. A másodfokú szakhatóság ezért helyesen állapította meg, hogy a kérelem benyújtási időpontjának az elektronikus előterjesztés időpontja, tehát 2024. október 6. tekintendő. Ennélfogva a munkáltató nem rendelkezett érvényes munkaerőigénnyel, mivel azt a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott két munkanap helyett csak 2024. október 11. napján, tehát a kérelem előterjesztésétől számított ötödik napon nyújtotta be. Erre figyelemmel az idegenrendészeti hatóság helyesen döntött a kérelem elutasításáról.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben vitatta, hogy a Btátv. 168. § (11) bekezdése bármilyen fikciót állítana fel. Előadta, hogy meg kell különböztetni a kérelem előterjesztésének és érkeztetésének időpontját. Az ügyintézési határidő a Btátv. 173. § (1) bekezdése szerint a kérelemnek a hatósághoz érkezését követő munkanapon kezdődik. A kérelem akkor minősül érkezettnek, akkor „indulnak” a joghatásai, amikor a kérelmező befizette a díjat, és személyes megjelenését követően rögzítésre kerültek a biometrikus adatai. Kiemelte, hogy az elsőfokú hatóság előtt 2024. október 10-én jelent meg, ekkor történt meg a biometrikus adatrögzítés és a díj megfizetése. A szakhatóságnak ezen időponthoz képest kellett volna vizsgálnia a munkaerőigényt, és mivel azt a foglalkoztató a két munkanapos határidőben, 2024. október 11-én bejelentette, munkaerőigénye érvényes volt.
A Kúria a felülvizsgálati eljárás során normakontroll-indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérte a Btátv. 168. § (1) bekezdés alaptörvény-ellenességének megállapítását, és az alaptörvény-ellenes jogszabály konkrét ügyben való alkalmazásának kizárását. Az indítvány lényege szerint a Btátv. 168. § (1) bekezdése sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó normavilágosság követelményét, ugyanis a törvény nem határozza meg egyértelműen a „benyújtás” és az „előterjesztés” fogalmait, holott azoknak eltérő jelentéstartalmat és joghatást tulajdonít, ez az ellentmondás pedig jogértelmezéssel nem oldható fel.
Az Alkotmánybíróság a 1102/2026. (III. 6.) AB határozatával az indítványt elutasította. Megállapította, hogy Btátv. a „kérelem benyújtása”, illetve „előterjesztése” fogalmak tekintetében nem oly mértékben hordoz bizonytalan tartalmat, amely jogalkalmazói jogértelmezéssel ne lenne küszöbölhető, ezért nem sérült a normavilágosság követelménye.
A Kúria ezt követően meghozta ítéletét, amelyben a jogerős ítéletet akként változtatta meg, hogy az OIF határozatát – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – megsemmisítette, és az elsőfokú idegenrendészeti hatóságot új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az idegenrendészeti hatóság a felperes kérelmét azért utasította el, mert a szakhatóság elutasító állásfoglalása szerint a felperes foglalkoztatója a munkaerőigényt a felperesi kérelem benyújtásával egyidejűleg, illetve az azt követő két munkanapon belül nem nyújtotta be, ekként a munkaerőigény a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés a) pontja alapján nem minősült érvényes munkaerőigénynek. A Kúriának ezért azt kellett vizsgálnia, hogy a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés a) pontja alkalmazásában – a Btátv. rendelkezéseinek fényében – mely időpont minősül a kérelem benyújtása időpontjának.
A Kúria a Btátv. 166. § (1) bekezdésének, 168. § (1), (7), (11) és (16) bekezdésének, 287. § (1) bekezdésének, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek értelmezésével rámutatott, hogy a foglalkoztatási célú tartózkodási engedély iránti kérelem teljességéhez szükséges, hogy a kérelmező a hatóság előtt azonosítása érdekében személyesen megjelenjen, fényképét csatolja, illetve az elektronikus úton benyújtott kérelmet a hatóság előtt aláírja és a hatóság a kérelmező biometrikus adatait rögzítse. Az idegenrendészeti hatóság csak ezt követően érkezteti a kérelmet, és ezáltal nyílik meg az érdemi elbírálás lehetősége és kötelezettsége. Az idegenrendészeti hatóság az Enter Hungary-n előterjesztett, de a hitelesítés hiánya miatt meg nem érkezettnek minősülő kérelmeket törli, és erről tájékoztatja az ügyfeleket.
A Kúria megállapította, hogy a Btátv. fogalomhasználata nem következetes, ugyanis nem határozza meg a kérelem „előterjesztése” és „benyújtása” fogalmát, annak ellenére, hogy ezen – a köznyelvben szinonimaként használt fogalmaknak – eltérő jelentést és joghatást tulajdonít.
A Kúria a Btátv. 168. §-ához fűzött jogalkotói indokolásra utalással kiemelte, hogy álláspontja szerint a kérelem előterjesztése a kérelem (és mellékletei) fizikai beadását, míg a kérelem benyújtása a teljes és a hatóság által hitelesített kérelem beadását jelenti. Ez az értelmezés felel meg az eljárás egyes szakaszaihoz fűzött jogkövetkezményeknek, mert a rendszertani értelmezés szerint a beadott vagy előterjesztett kérelem nem joghatályos. A kérelem csak akkor kerül joghatályosan benyújtásra, ha a kérelmező a hatóság előtt személyesen megjelenik és őt azonosítják, tehát e jogi tény alapozza meg a hatóság érdemi elbírálási kötelezettségét.
A Kúria álláspontja szerin tehát a Btátv. 168. § (1) bekezdésében foglalt „kérelem benyújtása” fogalom nem az Enter Hungary elektronikus ügyindítási felületen történő előterjesztéssel, hanem a kérelemnek – a kérelmező és a kérelem hitelesítését követő – érkeztetésével azonos, ennélfogva a kérelem benyújtása időpontjának a kérelem hatóság általi érkeztetési időpontját kell tekinteni. Ebből az következik, hogy jelen esetben a felperes kérelme 2024. október 10. napján minősül benyújtottnak, így a szakhatósági állásfoglalásban a munkaerőigény érvényessége kapcsán is ezen időpontból kell kiindulni, és azt kell vizsgálni, hogy ezen a napon, vagy az ezt követő két munkanapon belül volt-e a foglalkoztatónak érvényes munkaerő-igénye.
Hivatkozott döntés: Kfv.V.37.171/2026/3.
Szerző: Kárász Marcell
