Az Európai Unió Bírósága az UAB „HA.EN.” ügyben újfent értelmezte a HÉA (hozzáadottérték-adó) irányelv adólevonási jog gyakorlására vonatkozó feltételeit és ítéletében kimondta, hogy az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely alapján valamely ingatlan adóalanyok közötti eladása keretében a vevőtől pusztán azon oknál fogva tagadják meg az előzetesen megfizetett hozzáadottérték-adó levonásához való jogot, hogy ez …
A közigazgatási perben a védirat előterjesztésének elmaradása nem jelenti azt, hogy az alperes nem vitatja a keresetben foglaltakat
A Kúria megállapította, hogy bár a Kp. az alperes kötelezettségévé teszi a védirat előterjesztését, annak elmaradása nem tekinthető úgy, hogy az alperes elismerné a keresetben foglaltakat.
A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés indokoltságának speciális szempontjai a fellebbezési eljárás során
A konkrét ügy érdekességét az adja, hogy a fellebbezési jogot tévesen nem biztosították, és az ítélet jogerősítő záradékát csak hosszú idő után, akkor helyezték hatályon kívül, amikor a terhelt már a büntetését töltötte.
A védői jogokat és kötelezettséget érintő kérdéseket értelmezett a Kúria
A két ügyben a védői megbízás felmondását, valamint a vezető védő jogorvoslati nyilatkozatának hatását érintő kérdések tisztázására került sor.
A védői jogokat és kötelezettséget érintő kérdéseket értelmezett a KúriaTovább
A közigazgatási bíróság az ügy tárgyaláson kívüli elbírálása esetén is köteles a védiratot a felperesnek kézbesíteni, és a felek részére a nyilatkozattétel lehetőségét biztosítani
A Kúria megállapította, hogy a Kp. a kereset tárgyaláson kívüli elbírálása esetén is kötelezővé teszi a védirat felperessel való közlését, és ekként a nyilatkozattétel lehetőségének biztosítását.
Továbbra is fennáll a büntetőjogi kábítószerlisták meghatározásának módjában jelentkező alkotmányos mulasztás
Az Országgyűléshez most benyújtott törvényjavaslatok csak a legújabb ENSZ Kábítószer Bizottsági határozatokat inkorporálják, a 31/2021. (XII. 1.) AB határozat meghozatalának időpontjáig releváns, nem megfelelően kodifikált kábítószereket azonban nem.
Milyen következménnyel jár, ha az ügyfél megtagadja a hatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyv aláírását és átvételét?
A Kúria megállapította, hogy bár az ügyfél nem köteles a hatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyv aláírására és átvételére, mindezek elmaradása olyan hátrányos következményekkel járhat, amelyeket szintén neki kell viselnie.
Bulgária küzdelme a bírósághoz fordulás jogával – ki védheti meg hatékonyan a bankok működési engedélyét?
Az Emberi Jogok Európai Bírósága újfent kijelentette, hogy az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jog részét képező, a bírósághoz való hozzáférést sérti, ha egy tagállamban működési engedéllyel rendelkező bank engedélyének visszavonását a bank ügyvezetése és tulajdonosai nem, csak az engedélyt visszavonó hatóság (központi bank) által kinevezett és tőle függő ideiglenes ügyvivők …
A járulékos közigazgatási cselekmény Kp. szerinti fogalmát értelmezte a Kúria
A Kúria szerint a nem valamely közigazgatási tevékenység megvalósítását szolgáló, hanem a felperes kérelmének végleges elbírálását célzó hatósági végzés nem minősül járulékos közigazgatási cselekménynek.
A járulékos közigazgatási cselekmény Kp. szerinti fogalmát értelmezte a KúriaTovább