A Kúria Kfv.I.37.241/2024/7. (BH2025. 72.) számú ítéletének tényállása szerint az oktatási intézmény védőnője jelzéssel élt az alperes felé, miszerint a felperesek egy külföldi (osztrák) orvos bejegyzésével igazolták azt, hogy az oktatási intézménybe járó kiskorú gyermekük részére az életkorhoz kötötten kötelezően előírt MMR és dTap elleni védőoltások beadásra kerültek. Az alperes ezután hivatalból hatósági eljárást indított, amely eljárás során beszerezte a védőoltási tanácsadó állásfoglalását. Az állásfoglalás szerint a gyermek csecsemő- és gyermekkori oltásait igazoló oltási könyvecske nem került becsatolásra, a mellékelt oltásikönyv-részletben pedig egy Ausztriában praktizáló orvos által dokumentált oltások szerepelnek. Amennyiben ezek nem tekinthetők hitelesnek, akkor egyes oltásokat pótolni kell. Arra a kérdésre, hogy jelenthet-e fokozott kockázatot az oltások „ismételt” beadása, azt a választ adta, hogy ez nem valószínű.
Az alperes erre tekintettel határozatában az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 58. § (7) bekezdése alapján kötelezte a felpereseket, hogy a jogszabályban előírt MMR és dTap elleni kötelező védőoltások beadatásáról gondoskodjanak. Kifejtette, hogy a külföldi orvosok Magyarországon nem minősülnek oltóorvosnak, így a Magyarországon lakó, tartózkodó gyermek esetében az osztrák orvos által kiállított oltási igazolás nem fogadható el, így a gyermek oltási kötelezettsége továbbra is fennáll.
A felperesek keresettel támadták az alperesi határozatot, amelyet az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével alaptalanként elutasított. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Eütv. 57. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet (a továbbiakban: NM rendelet) szerinti oltások beadása kötelező. Ez alól csak az Eütv. 58. § alapján lehet mentesülni, a mentesülés érdekében viszont a felpereseknek kell kérelmet előterjeszteniük. Utalt arra is, hogy a mentesítési eljárás megindításának lehetősége továbbra is fennáll. Kifejtette, hogy a felperesek alaptalanul hivatkoztak az NM rendelet 14. § (2) bekezdésére, mivel e szakasz „védőoltása korábban máshol már megtörtént” fordulata csak arra az esetre vonatkozik, ha korábban már egy másik oltóorvos által beadásra került a védőoltás, a külföldi orvos azonban nem minősül oltóorvosnak az NM rendelet 5. § (9) bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság nem tartotta alaposnak a felperes szabad orvosválasztással és egészségügyi önrendelkezési joggal kapcsolatos érveit sem. Végül utalt rá, hogy a felperesek erre irányuló tájékoztatás ellenére nem terjesztettek elő a védőoltás alóli mentesítés iránti kérelmet, holott az Eütv. 58. § (4) bekezdése éppen a szakmailag nem indokolt ismételt oltás elkerülése érdekében úgy rendelkezik, hogy a mentesítési eljárásban hozott végleges döntésig a védőoltást elrendelő határozat nem hajtható végre.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtették, hogy az oltás felvételét nem cáfolja, hogy az alperes szerint azt nem az arra jogosult személy adta be, ez ugyanis csupán formai hiba. Előadták, hogy az oltás ismételt felvételére való kötelezés sérti az NM rendelet és az Eütv. rendelkezéseit. Az NM rendelet 5. § (1)-(7) bekezdései szerint az MMR és a dTap elleni oltást 11 éves korban egyszer kell ismételten felvenni, annak beadását a jogszabály több alkalommal nem teszi kötelezővé. Az alperesi határozat és a jogerős ítélet sérti az Oviedói Egyezmény 6. cikk I. pontját, mivel beleegyezési képességgel nem rendelkező személyen csak saját közvetlen javát szolgáló beavatkozás hajtható végre. Az Alaptörvény egyes alapjogi rendelkezéseire utalással kifejtették, hogy az oltás beadását elrendelő hatóság köteles vizsgálni az oltás végrehajtásának a gyermek életére és egészségére gyakorolt hatását is. Sérelmezték, hogy a bíróság nem rendelt ki szakértőt e szakkérdés vizsgálatára. Kifejtették továbbá, hogy az oltás ismételt felvételére való kötelezés egyúttal orvosszakmai hibára való kötelezésnek is minősül. Utaltak arra is, hogy az Eütv. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerint az egészségügyi beavatkozás alkalmazhatóságának feltétele, hogy a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen. Végül sérelmezték, hogy a jogerős ítélet indokolása hiányos, illetve hogy az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a bizonyítékokat.
A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az NM rendelet 5. §-ában meghatározott védőoltási rend szerint az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat 6 éves korig a háziorvos adja be, 11 éves kortól pedig iskolai kampányoltás keretében kell elvégezni azokat. A Nemzeti Népegészségügyi Központ módszertani levele szerint a gyermekek sokkal eredményesebben utolérhetők az iskolákban, mint egyedileg, így a kampányoltás keretében egy közösség számára rövid időn belül biztosítani lehet a megfelelő védettséget.
A Kúria utalt rá, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltások, illetve az oltásra kötelezés és az oltás alóli mentesítés kapcsán az Alkotmánybíróság és a Kúria már több ízben is állást foglalt. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az életkorhoz kötött védőoltások alkalmas és szükséges eszköznek minősülnek egyfelől a gyermekek fejlődésének biztosításához, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelméhez.
A Kúria emlékeztetett rá, hogy a következetes kúriai gyakorlat szerint továbbá az életkorhoz kötött kötelező védőoltás elmulasztása az NM rendelet 5. § (1) bekezdésébe ütközik. Az Eütv. 8. § (1) bekezdése a szabad orvosválasztás jogát nem korlátlanul biztosítja, hanem azzal a kitétellel, hogy „ha jogszabály kivételt nem tesz”. Az NM rendelet 5. § (9) bekezdése ilyen kivételnek minősül, tehát az iskolai kampányoltás körébe tartozó kötelező védőoltás esetén nem érvényesül az orvos szabad megválasztásának joga. A Kúria utalt arra is, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint a kötelező védőoltás beadása alóli mentesítés feltételeinek fennállását a kérelmezőnek kell igazolnia.
A Kúria az elsőfokú bírósággal egyezően úgy értelmezte az NM rendelet 14. § (2) bekezdésének „védőoltása korábban máshol már megtörtént” fordulatát, hogy az az oltás más oltóhelyen, de oltóorvos által történt beadására vonatkozik. Utalt rá, hogy az alperesi határozat alapja nem az, hogy felperesek adminisztratív jogsértést követtek el azzal, hogy nem a jogszabályban előírt módon (iskolai oltóorvos által beadott oltással) igazolták a védőoltás beadatását. Az alperesi határozat az Eütv. 58. § (7) bekezdésén alapult, azaz hogy a védőoltás felvételét a felperesek mint törvényes képviselők nem igazolták. A felepresek ezért alaptalanul érveltek azzal, hogy ismételt vagy szakmai ajánlástól eltérő oltásra kötelezés történt volna. A felperesek alaptalanul hivatkoztak az Oviedói Egyezményre is, mivel a kötelező védőoltások tekintetében az egészségügyi önrendelkezési jog korlátozott.
A Kúria szerint a felperesek és az alperes álláspontja közötti alapvető eltérés abban mutatkozott meg, hogy a felperesek az osztrák orvos által kiállított igazolás miatt úgy tekintették, hogy az alperes ismételt oltásra kötelezésről rendelkezett, míg az alperes az oltás beadásának elmaradása esetén alkalmazható intézkedést hozott. Ezen eltérésből adódóan a felperesek olyan bizonyítást vártak az alperestől, amely a perbeli kötelezéshez nem volt szükséges. Az alperes helyesen állapította meg az oltásbeadás igazolásának elmaradását, így további, a védőoltás hatékonyságával kapcsolatos vizsgálati kötelezettsége nem volt.
A Kúria utalt arra is, hogy a jogerős ítélet helyesen állapította meg az oltásra kötelezési és a mentesítési eljárás elkülönült mivoltát, továbbá azt is, hogy a mentesítés feltételeinek igazolása a felperesek kötelessége, és a mentesítési eljárás megindításának lehetősége változatlanul fennáll. A Kúria az elsőfokú bírósággal egyetértve kiemelte, hogy az Eütv. 58. § (4) bekezdése a tényleges oltottsági állapot figyelembevétele és a szakmailag nem indokolt ismételt oltás megelőzése érdekében írja elő, hogy a mentesítési eljárás befejezéséig a védőoltást elrendelő határozat nem hajtható végre. A felperesek a bizonyítási eljárás jogszerűségét és az indokolási kötelezettség bíróság általi teljesítését olyan tartalommal kifogásolták, amely nem az oltásra kötelezési eljárás, hanem a mentesítési eljárás tárgyát képezheti. Ekként például a felperesek által hivatkozott szakkérdés vizsgálatának – tényállás függvényében – a kérelemre induló mentesítési eljárásban lehet helye.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.I.37.241/2024/7. (BH2025. 72.)
A rendkívüli vagyonnövekedés értelmezése öröklésről lemondás esetén