A Rutar and Rutar Marketing D.O.O. kontra Szlovénia ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága az Egyezmény 6. cikkével (tisztességes eljárás) összefüggésben értelmezte az eljáró bíróság indokolási kötelezettségét a fél által előterjesztett európai uniós előzetes döntéshozatalra irányuló indítvány elutasítása esetén. A Bíróság megerősítette azt a gyakorlatát, amely alapján az indokolt döntéshez való jog a tisztességes eljárás részét képezi, amely egyrészt a fél jogaként a bírói önkény ellen nyújt védelmet, másrészről pedig a bírósági rendszerbe vetett közbizalmat erősíti. Az EJEB továbbá értelmezte a szlovén alkotmányjogi panasz sajátosságait a nemzeti jogorvoslatok kimerítése körében.
Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a szlovén piacfelügyeleti hatóság megállapította, hogy a bútorkereskedelemmel foglalkozó kérelmező cég megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott és ezért (közigazgatási) bírsággal sújtotta. A megtévesztő gyakorlat a hatóság szerint abban állt, hogy a kérelmező reklámjaiban olyan árösszehasonlítást alkalmazott, amelynek során a leértékelt (akciós) árat az ajánlott forgalmazási árral hasonlította össze, amely áron azonban az érintett termék soha nem került értékesítésre. Ez a módszer alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, mivel azt a benyomást kelthette bennük, hogy a limitált idejű akció tartama alatt a szokásosnál kedvezőbb áron juthatnak a termékhez. A piacfelügyeleti hatóság döntése ellen a kérelmező bírósághoz fordult, amelyet a Nova Gorica-i Helyi Bíróság bírált el.
A kérelmező keresetében arra hivatkozott, hogy a szlovén joggyakorlatot követő hatósági döntés jogszerűtlen volt, valamint az nem áll összhangban az Európai Unió jogával. Ebben a körben hivatkozott az EuB joggyakorlatára, valamint – mint összehasonlítható helyzetben lévő tagállamok – osztrák és német bíróságok döntéseire is. A kérelmező részletes jogi érvekkel alátámasztott levezetést terjesztett az eljáró bíróság elé, amelyben a hatósági döntésben foglalt jogértelmezés uniós joggal való ellentétét mutatta be, valamint egyúttal kérte, hogy a bíróság forduljon előzetes döntéshozatali indítvánnyal az Európai Unió Bírósága felé a Tisztességtelen Kereskedelmi Gyakorlatok Irányelv 6. cikkének értelmezéséért. Az elsőfokú bíróság a kérelmező keresetét elutasította, ítélete egyúttal nem tartalmazott indokolást arra vonatkozóan, hogy a kérelmező előzetes döntéshozatalra irányuló indítványát miért hagyta figyelmen kívül. A kérelmező a bírói döntés ellen alkotmányjogi panasszal élt. A szlovén alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a kérelmező panaszát, mivel az nem terjesztett elő ún. „egyébként befogadhatatlan alkotmányjogi panasz kivételes megfontolására” irányuló indokolt indítványt. A kérelmező az érintett döntések okán fordult a Bírósághoz. Beadványában kérte, hogy a Bíróság állapítsa meg az Egyezmény 6. cikkében foglalt tisztességes eljárás sérelmét. Ellenkérelmében a szlovén kormány a kérelem befogadhatatlanságára hivatkozott annak okán, hogy a kérelmező nem merítette ki a rendelkezésre álló nemzeti jogorvoslatokat, valamint egyúttal az ügy érdeme tekintetében állította, hogy a nemzeti bíróság eljárása nem sérti az Egyezmény 6. cikkét.
Az EJEB-nek két kérdésben kellett állást foglalnia: 1) a szlovén jog alapján igénybevehető valamennyi nemzeti jogorvoslatot kimerítette-e a kérelmező, illetve, hogy 2) az előzetes döntéshozatali indítvány előterjesztésének elutasítása a tisztességes eljárás keretein belül történt-e meg.
A Bíróság megvizsgálta a Vuckovic és mások kontra Szerbia ügyben összefoglalt, a nemzeti jogorvoslatok kimerítésére vonatkozó gyakorlatát. Az Egyezmény szubszidiárius jellegéből következően azt kellett megvizsgálni, hogy az összes hatékony nemzeti jogorvoslatot igénybe vette-e a kérelmező. A kérdés akörül forgott, hogy a szlovén állam által állított „egyébként befogadhatatlan alkotmányjogi panasz kivételes megfontolására” irányuló indokolt indítvány hiánya megállapítható-e, és ha igen, hatékony jogorvoslati eszköznek minősül-e az egyedi ügy vonatkozásában: abban az esetben ugyanis, ha nem, akkor annak igénybevétele sem várható el a kérelmezőtől. A Bíróság ezekben az esetekben nemcsak a tételes jogi rendelkezéseket vizsgálja, hanem azt is, hogy a hatékony jogvédelem a gyakorlatban megvalósul-e, azaz legalább ésszerű esély van arra, hogy az állított jogsérelem orvosolásra kerül a bírói döntés által. A perbeli esetben az EJEB arra következtetésre jutott, hogy a kérelem előterjesztésének nem volt előfeltétele az indítvány előterjesztése, mivel az esetjog alapján a szlovén alkotmánybíróság a befogadásra vonatkozó okokat hivatalból is vizsgálja és az alkotmánybírósági törvény sem ír elő ilyen kötelezettséget.
Az ügy érdeme tekintetében a Bíróság megállapította, hogy a kérelmező világosan megfogalmazott indítványt terjesztett elő, amelyben kérte, hogy az eljáró bíróság forduljon az Európai Unió Bíróságához előzetes döntéshozatali indítvánnyal. Ezt a kérelemét a kérelmező részletes jogi érveléssel támasztotta alá és kérelme nem volt nyilvánvalóan alaptalan. Az EJEB gyakorlata alapján (Baydar vs. Hollandia, Sanofi Pasteur vs. Franciaország) a fél által előterjesztett, az uniós bírósághoz történő előzetes döntéshozatalra irányuló indítvány elutasítása esetén az Egyezmény 6. cikkéből következően az eljáró bíróság köteles indokolást adni legkésőbb a végső döntésében. Az EJEB vizsgálata ezekben az esetekben arra koncentrálódik, hogy a megtámadott elutasító döntés megfelelően kimunkált indokolással van alátámasztva (§ 58). A perbeli esetben az eljáró bíróság az indítvány elutasítására vonatkozóan semmilyen indokolást nem adott, a bíróság azt egyszerűen figyelmen kívül hagyta. A tisztességes eljárás elve pedig megköveteli, hogy a fél által előterjesztett indítványokat a bíróság ténylegesen megvizsgálja és döntéséről indokolásában számot adjon. Ezt a kötelezettséget a nemzeti kormány ellenkérelmében előadott részletes érvelése sem reparálja. Mindezek alapján a Bíróság megállapította a tisztességes eljárás sérelmét.
Írta: Kis Krisztián
Törléshez való jog, avagy az „elfeledtetéshez való jog”