
Egyedülálló alkotmányjogi blog indult útjára
A Magyar Jogász Egylettel és az Európai Közjogi Szervezettel (European Public Law Organization – EPLO) együttműködésben március 1-én indult útjára az az alkotmányjogi, illetve Európa-jogi kérdésekkel foglalkozó szakmai blog, amelyet témája és célkitűzései alapján az alapítók Constitutional Discourse néven hoztak létre.

Véleménynyilvánítás szabadsága az alkotmánybírósági határozatok tükrében
A Polgári Törvénykönyv a személyiségi jogok érvényesíthetősége…

Az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás közügyekben való szólásként fokozott alapjogi védelmet élvez
Az Alkotmánybíróság – a Szegedi Törvényszék rágalmazási büntetőügyben hozott ítéletének megsemmisítésével – megerősítette a 2014 óta formálódó gyakorlatát, miszerint a kritikus szólások fokozottan védett körét nem kizárólagosan és elsősorban a szólással érintett személy vagy szervezet közszereplő jellege, hanem a szólás közügyek megvitatásához való kapcsolódása határozza meg. Az a bűnöséget megállapító bírósági ítélet, amelyik ezt nem mérlegeli, sérti az Alaptörvény IX. cikkében garantált véleménynyilvánítási szabadságot.

Feltűnő vagy látható: Ez itt a kérdés?Markáns főtanácsnoki vélemény a vallási jelképek munkahelyi viseléséről
Két szoros tárgyi összefüggés miatt egyesített német ügyben nyilvánult meg a 2020 szeptemberében kinevezett Athanasios Rantos főtanácsnok, 2021. február 25-én közzétett indítványai keretében, az EUB eljárásában arról, hogy egy munkáltató semlegességi politikája (belső szabályzata) keretében megtilthatja-e nagy méretű vallási jelképek viselését, miközben a kisebbeket megengedi.

Módosításra érett iskolaérettségi szabályok. Alkotmányos kötelezettségek és követelmények a köznevelésről szóló törvény egyik rendelkezése kapcsán
Február utolsó hetének elején az Alkotmánybíróság kulcsfontosságú döntést hozott a „kötelező óvodáztatás” alkotmányosságáról, a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelési tankönyvellátásról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló 2019. évi LXX. törvény elleni utólagos normakontroll indítvány tárgyában.

Bíró és a nyilvánosság
"Akár a bíró, akár az alkotmánybíró egy olyan személy,…

Elhunyt Németh János, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke (1933-2021)
Prof. Dr. Németh Jánost, az Alkotmánybíróság korábbi elnökét – aki huszonöt éven át a Magyar Jogász Egylet folyóiratának kiváló főszerkesztője is volt – 2021. március 1-jének hajnalán érte a halál.

Nem tiltott állami támogatás a svéd hitelgarancia
Az Európai Unió Törvényszéke egyetértett az Európai Bizottság azon álláspontjával, amely szerint a svéd légitársaságoknak nyújtott hitelgarancia olyan állami támogatás, ami a belső piaccal összeegyeztethető, mivel komoly zavar megszüntetését szolgálja.

A politikus gyűlöletkeltő kijelentései sértik a kisebbség tagjának a magánélethez való jogát
Az EJEB két bolgár vonatkozású ügyben is megállapította az Emberi Jogok Európai Egyezménye magánélethez való jogra és a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezéseinek megsértését.

„Internetombudsman” Magyarországon? – egyéni képviselői indítványra törvényjavaslat érkezett az Országgyűlés elnökéhez
A törvényjavaslat az alapvető jogok biztosa által, a meghatározott jogokra, értékekre és csoportokra fordított védelmet az „internetfelhasználók jogaival” egészítené ki, és egy e csoport jogérvényesítésében segédkező biztoshelyettes létrehozását célozza.
