
Milyen mértékben avatkozhat be a tagállami bíróság a fogyasztóval kötött szerződésekbe egy kikötés tisztességtelenségének a megállapítása során?
Ebben az ítéletében az EUB több szemponttal is kiegészítette a tisztességtelen kikötést tartalmazó fogyasztói szerződések nemzeti bíróságok általi módosítására vonatkozó korábbi gyakorlatát.

Gyermeket váró nőt senki nem alkalmazna?
Az EJEB szerint Horvátország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a hátrányos megkülönböztetés tilalmára-, valamint a tulajdonhoz való jogra vonatkozó rendelkezéseit. Megállapította, hogy a horvát hatóság eljárása rendszeresen a terhes nőket célozta és alapvető feltételezése volt, hogy egy mesterséges megtermékenyítésben résztvevő nő egészségileg nem alkalmas munkavégzésre, ami önmagában elegendő a nemen alapuló diszkrimináció megállapítására.

A Nemzetközi Bíróság megállapította joghatóságát az Irán kontra Amerikai Egyesült Államok ügyben
Irán keresetet nyújtott be az Amerikai Egyesült Államokkal szemben arra hivatkozva, hogy az USA megsérti a kettejük között 1955 óta fennálló megállapodást. A bíróság helyt adott Irán joghatóságot megalapozó érveinek, így az ügy folytatódik az érdemi kérdésekkel.

Magyarország megsértette a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós jogi szabályokat
Az EUB szerint Magyarország nem fogadta el kellő időben a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a PM10 határértékek túllépésének időtartama az érintett zónákban a lehető legrövidebb legyen.

Megtagadható-e a készpénzzel történő fizetés?
Egy német ügy kapcsán az EUB megállapította: a tagállamok hozhatnak olyan rendelkezést, amely kötelezi a közigazgatási szerveket az euróban történő fizetés elfogadására. A kézpénzfizetés közérdekből korlátozható, azonban a fennálló pénztartozások kiegyenlítése a hatóságok számára nem járhat ésszerűtlen költségekkel.

A magyar közjegyzőség élen jár a digitalizációban
Interjú Dr. Tóth Ádámmal, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE) elnökével

A Magyar Jogász Egylet elnökének februári hírlevele
Minden év első hónapjai a múltba tekintésre, visszaemlékezésre…

A francia állam mulasztásban megnyilvánuló felelősségét állapította meg a Párizsi Közigazgatási Bíróság a klímaváltozás elleni küzdelemben
Az ,,évszázad ügyének" nevezett per a francia állam mulasztásban megnyilvánuló felelősségének megállapításával és a felperes egyesületek számára jelképes, egy euró nem vagyoni kár megítélésével zárult február 3-án, első fokon, a Párizsi Közigazgatási Bíróság előtt.

Kinek áll a zászló? A nemzeti jelképek védelme és a véleményszabadság
Meddig és hogy védhetők meg egy ország, állam jelképei? Sulyok Márton írása a Corvinák blogon.

A Gazdaság és Jog duplaszámával Sárközy Tamásra emlékezik
Sárközy Tamás egy éve nincs közöttünk. A Magyar Jogász Egylet volt elnöke-, a Gazdaság és Jog folyóirat alapító szerkesztője előtt tiszteleg a folyóirat duplaszáma. A folyóiratban közölt számos, értékes tanulmány között szerepel Verebics János, az MJE Polgári Jogi Szakosztálya vezetőjének írása is, amely a kiadó online felületén is elérhető.
