A Kúria Kfv.VI.37.210/2026/7. számú ítéletének tényállása szerint egy építési beruházás építtetői a beruházás megvalósítása céljából fővállalkozói szerződést kötöttek a felperessel mint fővállalkozó kivitelezővel. A felperes alvállalkozókat és szubalvállalkozókat vett igénybe a szerződés szerinti munkálatok elvégzése érdekében. Az egyik szubalvállalkozó által munkagéppel végzett földmunkák során az építési területen található gázvezeték megsérült.
Az alperes Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: SZTFH) ezt követően határozatával a gázvezeték biztonsági övezetére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt közigazgatási bírságot szabott ki a felperessel szemben. Indokolása szerint az építkezés során nem kerültek betartásra a gázvezeték közvetlen közelében gépi földmunkavégzést tiltó előírások, amivel a felperes megsértette a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 20/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 38. § (6) bekezdését és (7) bekezdés a) pontját. Utalt rá, hogy a felperes alaptalanul hivatkozott arra a kimentési okként, hogy a kivitelezési munkálatokat ténylegesen a szubalvállalkozója végezte, mivel az e tilalom érvényre juttatásához szükséges utasítások kiadását és végrehajtásuk ellenőrzését a felperes nem igazolta.
A felperes keresettel támadta az SZTFH határozatát. Ebben azzal érvelt, hogy a Vhr. 38. § (7) bekezdése nem objektív, kimentést nem tűrő felelősséget, hanem gondossági jellegű felelősséget takar. A felperes a gázvezeték nyomvonalát és a gépi munkavégzési tilalmi övezetet előzetesen kijelölte, az erre vonatkozó dokumentumokat az alvállalkozóknak átadta, valamint külön felhívta figyelmüket azok betartására és a tilalomra, így e körben mulasztás nem terhelte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az SZTFH határozatát megsemmisítette, és az SZTFH-t új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy az SZTFH nem vizsgálta, hogy a Vhr. 38. § (6) bekezdése szerinti tilalom betartásáról a felperes gondoskodott-e, hanem csupán a károkozás tényére alapozva állapította meg felelősségét. Utalt rá, hogy a gázvezeték sérülése még akkor is bekövetkezhet, ha a felperes minden lehetséges erőfeszítést megtesz a tilalom betartása érdekében. Az SZTFH tehát nem tárta fel a tilalmak betartása érdekében tett felperesi intézkedések szempontjából releváns körülményeket, hanem csupán a károkozás tényét értékelte.
A jogerős ítélettel szemben az SZTFH terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy a Vht. 38. § (7) bekezdése szerint a felperesnek át nem hárítható felelőssége van a 38. § (6) bekezdése szerinti tilalom betartása kapcsán. E szabályozás célja, hogy a vállalkozói láncolatban mindig legyen valaki, aki felelősséggel tartozik jogsértés esetén. Az ügyben valóban a vállalkozók és szubalvállalkozók sértették meg a Vhr. előírásait, de ezek betartatásáért a felperes mint fővállalkozó tartozik át nem hárítható felelősséggel a Vhr. 38. § (7) bekezdése alapján. Utalt arra is, hogy a Vhr. 38. § objektív felelősségi alakzatot, és nem gondossági kötelezettséget szabályoz, továbbá az nem tartalmaz a felelősség alóli mentesülést eredményező kimentési szabályt sem.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Ítéleti indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Vhr. 38. § (7) bekezdésében szereplő „át nem hárítható felelősséggel” fordulatot, ezért jogértelmezése nem felel meg a nyelvtani értelmezés követelményének. A bíróság így annak ellenére tulajdonított jelentőséget a szubalvállalkozó károkozói minőségének, hogy a gépi földmunka tilalmi övezetére vonatkozó előírások megszegéséért a fővállalkozó át nem hárítható felelősséggel bír.
Utalt rá, hogy az elsőfokú bíróság a Vhr. 38. § (7) bekezdésében szereplő „gondoskodnia kell” fordulatból arra következtetett, hogy e szabály gondossági kötelezettséget, és nem kimentést nem tűrő, objektív felelősséget ír elő a fővállalkozó számára. A Kúria rámutatott, hogy a „gondoskodni kell” fordulat egy felszólítás, amely a „gondosság” kifejezéssel, és így a magánjogi gondossági felelősségi alakzattal is csak távoli kapcsolatban áll. A szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a „gondoskodnia kell” fordulat azt fejezi ki, hogy a Vhr. 38. § (7) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltak megvalósulását a fővállalkozó felperesnek kell elérnie, ha pedig ez elmarad, akkor a felperes át nem hárítható felelősséggel tartozik e jogsértésért. A gondosság ezzel szemben nem az előírt kötelezettségek teljesítése iránti eljárást, hanem egy jogalany ahhoz való viszonyulását, egy felelősségi szintet, az elvárt gondosság mértékét juttatja kifejezésre. A Vhr. 38. § (7) bekezdéséből és egyéb rendelkezéseiből sem vezethető le, hogy az SZTFH-nak az e kötelezettségek betartására vagy betartatására vonatkozó kellő körültekintést vagy más szubjektív elemet vizsgálnia kellene, így az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperest gondossági kötelezettség terhelte volna.
A Kúria e körben a Kfv.III.37.863/2022/7. számú kúriai határozatra utalással hangsúlyozta, hogy a közigazgatási jogi felelősség főszabályként objektív alapú. Ennélfogva a közigazgatási szabályszegés megállapításához csak azt kell feltárni, hogy a jogszabály megsértésére sor került-e, azonban tudattartalmat vagy felróhatóságot csak akkor kell vizsgálni, ha azt jogszabály kifejezetten előírja. Az Alkotmánybíróság gyakorlatából is az következik, hogy a hatóságnak a közigazgatási jogi felelősség megállapítása során nem feladata szubjektív elemek vizsgálata, mivel a jog által védett közösségi érdeknek a jogalkotó olyan jelentőséget tulajdonít, hogy az a jogsértő vétkességétől vagy felróhatóságától függetlenül védendő.
A Kúria kiemelte, hogy ezzel összhangban a Vhr. 38. § (7) bekezdés a) és b) pontjai olyan kötelezettségeket írnak elő, amelyeket a fővállalkozónak teljesítenie és érvényesítenie kell, és amelyek megszegéséért felelősségét másra át nem háríthatja. A jogalkotó ezzel egy objektív alapú közigazgatási jogi felelősségi alakzatot hozott létre, a Vhr. pedig nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely ezt szubjektív felelősségi alakzattá transzformálná. E közigazgatási szabályszegésért tehát a felperes fővállalkozó felelősségét kell megállapítani, függetlenül attól, hogy ténylegesen nem ő végezte a gázvezetéksérülést eredményező tevékenységet. Az SZTFH ekként helyesen hivatkozott arra felülvizsgálati kérelmében, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a Vhr. 38. § (7) bekezdését, és tévesen minősítette azt gondossági alapú felelősségi alakzatnak.
Hivatkozott döntés: Kfv.VI.37.210/2026/7.
Szerző: Kárász Marcell
