Az alkotmányjogi panasz alapjául fekvő büntetőügyben a terhelt letartóztatása meghosszabbításának tárgyában hozott bírósági döntésekkel kapcsolatban kifogásolta, hogy a meghosszabbításra irányuló ügyészi indítványt előzetesen nem kapta meg, valamint a nyomozási bíró a kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen – a terhelt kérése ellenére – nem engedte meg számára kérdések feltevését, csak észrevételeket tehetett. Az elsőfokú döntéssel szemben – kihirdetését követően – a nyomozási bírói ülésen fellebbezést jelentett be. Alkotmányjogi panaszában a másodfokú határozattal kapcsolatban sérelmezte, hogy a fellebbezéssel támadott, a letartóztatását meghosszabbító végzés írásba foglalt példányát egy nappal az azt helybenhagyó másodfokú döntést követően kézbesítették a számára. Így a nyomozási bírói végzés írásbeli indokolásában foglaltakkal szemben a másodfokú eljárásban érveit nem fejthette ki.
Az alkotmányjogi panasz egyrészt támadta a letartóztatást meghosszabbító első és másodfokú határozatot, a törvény előtti egyenlőség [XV. cikk (1) és (2) bekezdés], a független és pártatlan bíráskodáshoz fűződő jog [XXVIII. cikk (1) bekezdés] és a személyi szabadsághoz fűződő jog [IV. cikk (1)-(3) bekezdések és ezzel összefüggésben a XXVIII. cikk (1) bekezdés] sérelmére hivatkozással. A panasznak ez a része az Abtv. 27. §-a szerinti, ún. valódi alkotmányjogi panasz. Másrészt az indítványozó a Be. 480. § (2) bekezdése és a Be. 582. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességét is állította, az alkotmányjogi panaszának ez a része az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján tehát normakontrollra irányult. A támadott szabályozás értelmében az ülésen közölt határozat elleni fellebbezést nyomban be kell jelenteni; az a fellebbezésre jogosult, aki a határozat kihirdetésén nem volt jelen, a fellebbezését az üléstől számított három napon belül jelentheti be; az ügyiratok alapján hozott határozat ellen a fellebbezést a jogosult a kézbesítéstől számított három napon belül jelentheti be. Az indítványozó álláspontja szerint egyfelől semmilyen alkotmányos indoka nincs annak, hogy a jogalkotó különbséget tegyen a jogorvoslat bejelentésének határideje között a fentiekben említett esetekben, másfelől hangsúlyozta, hogy valódi és megalapozott jogorvoslati kérelem kizárólag a végzés rendelkező és indokolási részének írásba foglalt, pontosan megismerhető példánya birtokában terjeszthető elő, és a másodfokú bíróság is csak ebben az esetben tudja az Alaptörvénnyel összhangban ellátni a jogorvoslati feladatát, hiszen ebből derül ki a fellebbezés oka, indoka. Külön hangsúlyozta az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdésében foglalt garanciát, amely szerint a szabadlábra helyezésről vagy letartóztatásról a bíróságnak írásbeli indokolással ellátott határozatban szükséges döntenie.
Az Alkotmánybíróság végzése a panasz bírói döntést támadó részének befogadhatóságával kapcsolatban idézte az Abtv. 27. § (1) bekezdését. Eszerint az ún. valódi alkotmányjogi panasszal csak az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés támadható. Az Alkotmánybíróság felidézte ezzel kapcsolatos következetes joggyakorlatát, amely szerint a büntetőeljárási kényszerintézkedések alkalmazását elrendelő határozatok, nem ügydöntő határozatok, mert nem a büntetőjogi főkérdésről szólnak, és egyfajta „közbenső határozatként” nem is zárják le érdemben a büntetőeljárást, tehát nem tekinthetők az eljárást befejező egyéb döntésnek sem [lásd pl. 3254/2012. (IX. 28.) AB végzés; 3002/2014. (I. 24.) AB végzés]. Ezért a panasz ebben a részében nem befogadható.
Az Alkotmánybíróság végzése a panasz normakontrollra irányuló részénekbefogadhatóságával kapcsolatban idézte az Abtv. 26. § (1) bekezdését („az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be”), amelyből az következik, hogy az alaptörvény-ellenesnek tartott jogszabály a kényszerintézkedések tárgyában hozott bírói döntéseken keresztül is támadható. A panasz tartalmi feltételeinek vizsgálatánál (Abtv. 29. §) ugyanakkor nem volt kimutatható, hogy maga a támadott Be. norma a bírói döntést érdemben befolyásoló módon alaptörvény-ellenes lenne, ugyanis a szabályozás nem zárja ki, hogy a határozat szóbeli kihirdetését követően nyomban – még az ülésen –, vagy rövid időn belül kézbesítés útján sor kerüljön a határozat írásba foglalt példányának az átadására, illetve megküldésére [Indokolás (28)]. Az AB végzés indokolását talán csak annyival érdemes pontosítani, hogy a támadott szabályozás és a kellő időben történő kézbesítés között tárgyi összefüggés nem mutatható ki. A panasznak tehát az a része sem volt befogadható.
Az Alkotmánybíróság azonban maga is észlelte az elsőfokú döntés elkésett kézbesítéséből fakadó visszásságot, ezért végzésében szükségesnek tartotta a következőt leszögezni: az alkotmányjogi panaszban az indítványozó részéről tett azon állítások vizsgálata, amelyek szerint a konkrét ügyben előbb került sor a másodfokú döntés meghozatalára, mint ahogy kézbesítették számára az elsőfokú, írásba foglalt döntést, nem az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti eljárásra, hanem kizárólag az Abtv. 27. §-a szerinti, a bírói döntést támadó eljárásra tartozó kérdés. Jelen ügyben ugyanakkor az Abtv. 27. §-a szerinti eljárás érdemi lefolytatását – a fent írtak szerint – a törvényi feltétel hiánya kizárta.
Az itt ismertetett, 2021 áprilisában született AB végzés tehát maga is rámutat arra az alapjogvédelmi deficitre, amelyről márciusi cikkünkben, egy normakontrolldöntés kapcsán már írtunk.
A büntetőeljárási kényszerintézkedések bírói alkalmazásával kapcsolatos belső alapjogi védelem hiányának az a következménye, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt a kényszerintézkedések közvetlenül támadhatóvá válnak. Erre a magyarországi szabályozási helyzetre az EJEB gyakorlat pontosan reflektál: amíg a panasz befogadásához általában véve megköveteli az alkotmányjogi panasz hazai kimerítését [akkurátusan vizsgálta például e feltétel teljesülését a Magyar Kétfarkú Kutyapárt v. Hungary ügyben (2020. január 20., Application no. 201/17)], addig a letartóztatási ügyekben e feltétel vizsgálata fel sem merül, a befogadás automatikus [lásd pl. a Lakatos v. Hungary ügyet (2018. szeptember 26., Application no. 21786/15)].
Szerző: Szomora Zsolt
„A nyomozás szerepe a büntetőeljárásban – európai dimenziók” online konferencia